23. rész

 

Óriási bocsánatkéréssel tartozom! Nagyon sajnálom! * térden csúszva esedezik bocsánatért és reménykedik megbocsájtásra lel*  Tényleg nagyon sajnálom, de elakadtam... Remélem érdemileg sikerülj jól folytatnom ezzel a csekély résszel. ;) Szerintem azért előnyömre vált ez a szünet mert most megújult erővel és új ötletekkel jelentkezem! Jó szórakozást kívánok! Puszi! <3

A paint-ball

Február 22 .

Kedves Amy!

Egy újabb nap a paradicsomban. Sikolyokkal teli éjszaka volt a tegnapi (is).

Megkérdeztem Shane-t és nem történt semmi. Legalább is ezt mondta. Döntsd el te hiszel-e neki. Én hiszek mert hinni szeretnék. Nem hiszem, hogy kihasznált volna egy gyenge pillanatban, ha meg igen akkor is csak szárnyalni tudok örömömben! Hiszen, akkor csak érez irántam valamit, nem? Mármint, érted... Jó ez nagyon értelmes volt mondhatom.

Megvan mihez is hasonlít igazán ez az egész „zombitámadás”. A menstruációhoz. Nem hiszed? Hát akkor ki is fejteném hosszas gondolatfolyamatomat. 4-5 napig tart változó... nagyon kellemetlen, nem tudjuk mit is várhatunk tőle, hangulatváltozás (igaz a hormonok miatt de majdnem ugyanaz), félelem ha kimozdulunk, egész nap bezárkózva szeretnénk ülni... Szóóóval mondhatsz akármit de nekem ez a két dolog nagyon is hasonlít egymásra. Persze egy napló honnan is tudhatná mi az a menstruáció. Na jó, szerintem lezárhatjuk ezt a témát.

Valaki kopogott... éjszaka 10 óra van! Inkább megnézem.

Létezik olyan hogy rémálom és egy mesebeli gyönyörű kívánság egyetlen helyen? Igen, és ez az élet. Egyszerűen felfoghatatlan ami történt. Shane kopogott az ajtón és elhívott paintball-ozni. De inkább az elejétől mesélem.

- Ki az? - kérdeztem letéve a rózsaszín tollam és az ajtó felé fordultam.

- Én vagyok. Remélem nem zavarok! - válaszolta az egyetlen hang amitől kiráz a hideg és egyből mosolyra húzódik a szám. Megint, felkeresett... A szívem hirtelen gyorsabban kezdett verni.

- Ki az az én? - hangomról hallatszott, hogy mosolygok és pontosan jól tudom ki az.

- Mit gondolsz? - és belépett Shane azzal a csintalan mosolyával – Na zavarhatlak? - kacsintott felém, mire elolvadtam. Nem szerettem volna, hogy érezze mennyire oda vagyok érte ezért csak egy pici mosolyt engedtem meg magamnak.

- Lássuk csak... - játszottam a fejem. Az íróasztalom felé fordulva majd vissza a bandavezérrhez – hát eléggé elfoglalt vagyok. - húztam el a szám.

- O, milyen fontos dolgod van? - lépett közelebb, mire megpróbáltam elrejteni a naplóm. - Aha, hát a naplódat kell írnod. Na, muti miket írtál rólam! - Kacéran felnevetett és a naplómért nyúlt. Persze egy retardált fóka is gyorsabban reagált volna nálam, de mentségemre szóljon annyira elvesztem a gyönyörű szemeiben. Könnyedén kihúzta a könyököm alól a kis könyvecskét.

- Hééééé! - kiabáltam rá mire felfogtam mi is történik.

- Nyugi, nyugi. - és már bele is lapozott a naplóba. Felpattantam és a nyakába vetettem magam. Botladozott egy picit aztán az ágyamra zuhantunk. Birkózni kezdtem a füzetkéért, nem hagyhattam hogy elolvassa a csöpögéseimet.

Esélyem sem volt. Fél kézzel hárította minden egyes próbálkozásomat és még közben csikizett is. Hirtelen jött ötletből és felindulásból megcsókoltam. Éreztem, hogy meglepődött de végül visszacsókolt és a füzet kicsúszott a kezéből (mert simogatni kezdte a hátam és a derekamat) egyenesen a földre. Az előbbinél sokkal gyorsabban reagáltam és felvettem a tulajdonomat illető dolgot a földről.

- Hát jó. Látom nem szeretnél velem jönni. - állt fel durcásan.

- De, szeretnék. Mostmár nincs dolgom. - gyors mozdulattal a dobozok felé dobtam a naplót, jó messzire. Elnevette magát.

- Hát akkor mire várunk? Indulás.

- De rendbe kell szednem magam! - tiltakoztam.

- Ugyan már... Gyönyörű vagy így. Mit kell parádézni? Úgyis lenyomlak és csupa festék leszel.

- Elárulnám, hogy csak pisálni akartam. Nem tudtam, hogy ez is „parádézás”.- néztem rá rosszalóan karba tett kézzel. Egyébként neked megsúgom igen, tényleg át akartam öltözni, és egy kis sminket felrakni, de úgy látszik ez már bukta.

- Ja értem. Hát arra van a mosdó. - mutogatott szégenylősen, mire felnevettem.

- Tudom merre van.

- Rendben akkor én lent várlak. - botorkált ki lassan a szobából. Gyorsan elkezdtem kutatni egy kabátért vagy valami pulóverért mert elég hideg lett odakint, meg amúgy is tél volt. Egy zsemleszinű kis kabátot találtam felkötöttem a hajam lófarokba aztán el kellett mennem a toalettre amit beígértem. Mikor „végeztem” kisétáltam egyenesen az új autónkhoz. Shane ott várt nekidőlve az autónak.

- Gyors voltál. De világos cuccban jössz? - nézett végig a fehér tornacipőn, világos kék farmernadrágon és a már említett zsemle kabátkán. Kérdőn nézett válaszra várva. Megvontam a vállam jelezve, hogy nem izgat, mostmár mehetünk. Kinyitotta nekem a kocsiajtót és elindultunk. Csöndesen utaztunk majd megszólalt. - Akkor most csak gyakoroljuk a lövést. Rendben?

- Persze. - bólogattam mint aki nagyon ért hozzá.

- Olyan szép vagy. - fordult felém és hirtelen lehelletnyi közel jelent meg a látóteremben amitől nagyon meglepődtem. Nem kell azt gondolni nem vámpír csak még mindig én vagyok lassú. Néztük egymás szemét. Nem tudtunk betelni egymás közelségével. Még mindig mentünk az autóval nem állt meg. Még szerencse, hogy senki nem volt aznap este, de ezzel nem törődtünk abban a pillanatban. Hirtelen homlokon csókolt majd visszarányította az autót a mi sávunkba. Az út további részét síri csöndben tettük meg.

Leparkolt egy üres puszta mellett.

- Itt vagyunk.- kiszálltam az autóból és bátortalanul megindultam az üres telek felé. Lépéseket hallottam mögüllem biztos voltam benne, hogy Shane az. Persze ő is volt. Mikor hátrapillantottam egy paint-ball puskát tartott a kezében és felém nyújtotta.

- Kösz asszem...- suttogtam. Kínos volt az ami a kocsiban történt. Egyikünk sem tudta hova rakja az esetet.

- Megmutatom hogy kell. - mögém állt és beáligatott minden porcikámat a helyére. - Tökéletes! Na most látod előtted 50 méterre van egy tábla. Na azt kell eltalálnod. - Valahogy semmi kedvem nem volt már az egész lövöldözéshez. Nem is próbálkoztam nagyon. Lőttem egyet, de az agyam egyáltalán nem azon járt hogy nem igazán jó irányba lövök.

- Biztos menne ennél jobban.

- Bocs. - leeresztettem a fegyvert – de valahogy teljesen elment a kedvem.

- Sajnálom ami az autóban történt. - vakarta meg a tarkóját ami következtében felcsúszott a pólója és megvillant a kockás hasa.

Közelebb léptem hozzá és azt súgtam:

-Összezavarsz...- egyenesen a szemébe bámultam dacosan.

- Hát te is engem. - súgta vissza. A többi olyan homályos de valami olyasmi volt hogy az egyik kezét a derekamra helyezte a másikkal meg finoman az arcomat simogatta. Én a hajába túrtam és a kusza tincseivel játszadoztam. Aztán mindkettőnk tekintete visszatért a másikunk szeméhez.

- Ez olyan jó érzés. - szólaltam meg halkan, óvatosan nehogy megszakítsam ezt a tökéletes pillanatot.

- Igen, tényleg az! - majd magához ölelt. Úgy csimpaszkodtam bele mintha ez lenne az utolsó alkalom. Egy jó ideig így álltunk, majd ernyedt a fogása. Vettem a lap

ot ezért én is elengedtem. Megint végigsimította az arcom. - Olyan csodálatos vagy! - Nem bírtam tovább ezért halványan puszit nyomtam az ajkaira. Azokra a gyönyörű ajkakra... - Szerintem most már induljunk. - mosolygott rám és a fél kezével átkarolt.

Szóval ez történt velem. Visszagondolta csoda, hogy nem találkoztunk semmi szörnyszülöttel...

"vigyázz kiben bízol,

 az ördög is angyal volt egyszer

..."