18. rész: Kirándulás

 Hello! Nagyon boldog vagyok, mert ma Kaptam visszajelzést! wow! :DD Elég hosszúcska rész lett, de ez sosem akadály ! ;) :* 

18. rész Kirándulás

Január 11.

   

       Kedves Amy

   Már eltelt egy hét... Az első napok szörnyűek voltak, még most is hallom a sikolyokat...

Minden este azt vártam, hogy mikor törik be az ajtót, szerencsére ilyen még nem történt... még.

Mivel eltelt egy hét és egész csöndesnek tűnnek az utcák, ezért ideje mennem. Egyedül! Inkább válok kajává mint, hogy Shane-nel mennyek. Igen, zakkant durcás 3 éves kislány lettem. De megtehetem nem?!

     Korán keltem (nem is aludtam), 7 óra lesz pár perc múlva addig letusolok (leizzadtam) szépen csöndben aztán mire virrad elindulok. Befagy a seggem olyan hideg van. Tegnap esett az eső is szóval remélem nem esem majd el menekülés közben. Na majd beszélünk, ha túléltem!

***

    Hát még mindig itthon vagyok bezárkózva a fürdőbe. Nyolc óra körül lehet... Istenem...

Szóval szépen csendben tusolok, mire valaki kopogtat. A gyomrom kiugrott az ablakon és elrohant az Északi sarkra... vagy a Délire, még nem küldött képeslapot... a szívem meg elutazott a legközelebbi rakétafellövő állomásra, és felszállt a holdra. Szóval itt hagytak... Szép. Az agyam maradt egyedül velem ami elrendelte az adrenalin termelését, ha harcra lenne szükség.

    Elzártam a zuhanyrózsát és kiléptem a tusolóból a törölközőmért nyúlva, hogy kikémlelhessek a kulcslyukon, de a csúszós kőpadló másként gondolta, ezért ellökött. A fejemet nagyon bevertem amitől foltokban láttam csak. Persze óriási hangzavarral is járt. A fülem is elkezdett zúgni, de annyit azért hallottam, hogy Shane kiabál és próbálja kinyitni az ajtót. A földön fekve egy kicsit elgondolkodtam, hogy hol is vagyok, aztán feltápászkodtam, magamra tekertem a törölközőm, és odasántikáltam az ajtóhoz amit megállás nélkül berheltek. Útközben megint majdnem elestem, de sikerült megkapaszkodnom. Ráraktam a kezem a kulcsra, de nem volt kedvem még egy fürdőszobai jelenethez. Shane azonban idegesen kopogott tovább. Sóhajtottam egy nagyot majd kinyitottam az ajtót. Nekidőltem az ajtófélfának és hunyorogva néztem a törölközőmben Shane-re. Ő egy kicsit zavarba jött, ami jó érzéssel töltötte el a betört koponyámat...

- Mi történt? - vakarta meg a tarkóját közben elfordult mintha valami mást nézne. Nem tűnt már olyan idegesnek.

- Csak elcsúsztam. - megvontam a vállam és éppen készültem becsukni az ajtót, hogy nyugodtan felöltözhessek, de hirtelen megfogta az ajtót. Meglepetten néztem rá, most már nem hunyorogva, hanem nagyra nyílt szemekkel.

- Siess! Aztán mehetünk. A nappaliba várlak. - adta ki az utasítást.

- Nem! Kösz, de egyedül megyek! - megpróbáltam betolni az ajtót mielőtt megszólalhatott volna, de nem sikerül mivel ott volt a lába.

- Nincs más lehetőséged. - elvette a lábát én meg becsapódtam az ajtóval együtt. Duzzogva (de belül valahogy mégis boldogan) felöltöztem, lebattyogtam a lépcsőn.

    Ami a szemem elé tárult az... Az nem is tudom. Dögös? Ez a megfelelő szó? Shane a falnak támaszkodva rágózott fekete motoros dzsekiben. A haja tökéletes volt, de mégsem. Mikor leértem rám emelte unott tekintetét, ellökte magát a faltól, de csak engem fürkészett. Próbáltam „durcás”, kelletlen fejet vágni, de akaratlanul elnevettem magam (örömömben? gyönyörben? nem tudom).            Felhúzta az egyik szemöldökét (nem tudom te hogy vagy vele, de ez valami elképesztően szexi gesztus számomra) és kérdően várakozott. Nem szólaltam meg csak próbáltam abbahagyni a kuncogást. Végül megunta és megkérdezte, mire csak megvontam a vállam és elsétáltam mellette az ajtó irányába. A kilincsért nyúltam, már hozzá is ért a hideg fémhez a középső ujjam, de hirtelen megfogta a kezem. Szinte tűzforró volt az érintése. Ujjaink összekulcsolódtak, szívem elkezdett ugrálni. Nem néztem rá csak a kezeinket próbáltam lefotózni, emlékképpen.

- Minden rendben? - már megint ez az idegesítően bombasztikus hang.

- Miért ne lenne? - elvettem a kezem és felé fordultam. Próbáltam olyan lazának tűnni mint amilyen csak ő volt, még az ajtónak is nekitámaszkodtam.

- Ha te mondod... - idegesített, hogy nem mondta ki. Szinte biztos voltam benne, hogy a csókunkra gondolt, de tőle szerettem volna hallani.

- Nem! Mire gondoltál? - ideges volt a hangom, meg is lepett milyen mértékben.

- Minek mondjam ha úgyis tudod mire gondoltam? - cinikus mosoly. Ennél már nem lehet feljebb menni nem? Elolvasztott mint egy jégcsapot a tavaszi meleg napsugár. Szépen lassan de biztosan „csöpögtem” az aszfaltra, gyengültem, egyszerre csak vége lesz nem bírom tovább és csak egy tócsa marad belőlem amin nyugodtan sétálgathat... Felébresztett elmélkedésemből mivel folytatta. - Valószínűleg AZ esetre gondolok. - Hátrább lépett és egy kicsit el is fordult tőlem. Haha! Nyertem. Itt az ideje elé állni és megadni a kegyelemdöfést. Igen, túl sokat olvasok...

   Így hát elé léptem egyenesen a szemébe néztem összefontam a kezem magam előtt, és azon gondolkodtam, hogy jó de akkor mit is mondjak?

- Figyelj... - kezdtem, és minden erőmmel azon voltam, hogy időt spóroljak. - nem történt semmi. Felejtsük el! - nyögtem ki végül, egy kicsit erőltetettnek tűnt a vége. Persze nem tudom megjátszani magam. Nem vagyok én valami színész. Eszem ágában sem volt elfelejteni.

- Ja mert az úgy működik. - morogta az orra alá, és most én húztam fel kérdőn a szemöldököm. Nem zavartatta magát, hogy én magyarázatra várok, mert ellépett előlem az ajtóhoz. - Csak azt akartam mondani, hogy vigyáznunk kéne egymásra... És nézz szét mielőtt kinyitod az ajtót.

Óh... Jó tanács. Halkan kinyílt az ajtó, ő meg eltűnt. Haboztam egy kicsit, mert lefagytam. Aztán kisurrantam a példát követve.

Ami kint fogadott, na az... borzalmas volt. Nehéz leírni. A fickó aki meghalt... na annak a vére borította az utcát. De olyan sok volt, hogy gondolom nem csak az övé volt. Mennyi vér is van egy átlag emberben? 4-5 liter? Jah asszem. Megtorpantunk. Teljesen felkavaró volt az egész. Rothadt szag terjengett. Legyek nem voltak, ahhoz túl hideg volt. Megbénított ez az egész. Valószínűleg én is halott lennék ha aznap kimentem volna. De mi a különbség? Nem ma halok meg hanem holnap. Mi az értelme, ennek a véget nem érő küzdésnek? És igen titokban néztem a Walking Dead-et.

   Magamba szálltam, csak a könnyeim voltak a kapcsolatom a külvilággal. Nem tudom, mennyi idő telhetett el amíg ott álltunk és csak néztünk magunk elé.

Hirtelen azt vettem észre, hagy Shan hozzám beszél.

- Al, figyelsz egyáltalán?

- Mi? Persze... - kaptam rá a tekintetem, és mintha csak megvakarnám az orrom letöröltem a könycseppeimet.

- Borzalmas nem? - fordult el tőlem a tetemekhez.

- Igen, az...- teljesen erőtlennek éreztem magam, csak feküdni akartam a földön Shane karjai közt és bőgni.

- Mehetünk? - aggódó bociszemek sem tudtak visszatéríteni, arra, hogy mit is keresem itt.

- Ja persze. Nem! Tudod mit? Nem akarok! - kikeltem magamból

- Teljesen megértem. - zavartan a földet nézegette zsebre tett kézzel

- Nem vagyok olyan erős mint akárki más, én csak egy selejt vagyok. - elkezdtek záporozni a könnyeim és lerogytam a lépcsőre. Mindig is csak egy selejt voltam, akármit csináltam.

- Miről beszélsz?

-Soha senki nem szeretett... Ahh hagyjuk nem akarok erről beszélni.

- Na jó! Állj meg! - beletúrt a hajába és lehuppant mellém. - Először is, én szeretlek... - ránéztem és teljesen belefúrta a tekintetét az enyémbe. - Másodszor túl sok Walking Dead-et néztél... - röhögött fel ami oldott a a hangulatot.

- Honnan veszed? - néztem csodálkozva

-Tudod meg lehet nézni az előzményeket... - átölelte a vállam és magához húzott. - Ne add fel, van miért élni! Annyi ideig ülünk itt amíg azt nem mondod, hogy most már eléggé befagyott a seggünk, rendben? - hálásan néztem rá, ő meg megpuszilta a homlokom.

-Én is szeretlek. - suttogtam egy jó idő elteltével, bár úgy tűnt ő ezt nem hallotta, mert semmi reakció nem történt. - Oké, szétfagytam. Mehetünk be. - fölpattantam és megcéloztam az ajtót, de valami megragadta a kezem, a szívem hevesen kezdett verni. De mielőtt túlságosan örülnél, nem, nem egy „járkáló” volt. Shane vigyorogva húzott maga felé. - Tökfej, majdnem elestem!

- A majdnem egyenlő a nemmel. Akkor gyere! - még mindig fogta a kezem nem engedett el.

- Jól van tudok jönni a saját lábamon, nem kell ráncigálni!

Ezután leginkább csöndben lépkedtünk egymás mellett. A földet pásztáztam Shane meg úgy minden mást.

- Szóval szeretsz? - vigyorgott rám egy fél óra csöndes séta után. Én meg mit tehettem, teljesen meglepetten megtorpantam, és persze hárítani, tagadni kezdtem.

- Persze... mint barátot, havert. Miért mit hittél? - felnevettem, gyorsan kapkodtam a lábam és elmentem mellette, hogy ne lássa a vörös fejem. Bár nem ért semmit mert két lépésből utolért.

- Nem is tudom. - tűnődött el – A fürdőben nem csak barátságos voltál.

- Te kezdted jó?! Én... Csak meglepődtem na! - rivalltam rá. Még gyorsítottam lépteimen, de nem jelentett gondot Shane számára.

- Kend csak rám... - tárta szét karjait. Majd elém ugrott – Most meg hova rohansz? - teljesen elégedett hülye vigyor ült az arcán amitől, ha lehetett még jobban elpirultam. A hideg szélben éreztem, hogy az arcom szinte izzik. - Jól vagy? Nem vagy lázas? - Gyorsan megnézte a homlokom

- Jól vagyok, csak... izé. Shane, mit művelsz?

- Mi? Nem értelek.

- Ne játszadozz velem, rendben?! Igen a fürdőben csókolóztunk aztán közölted, hogy hiba volt! Most meg itt faggatsz és flörtölsz!

- Ööö... Oké...- röhögött, és idegesen kezdett rágózni.

Ezután kínos csönd állt be az utunk hártalevő részében. Szerencsére nem találkoztunk semmi zombiféleséggel. Találtunk egy kevés kaját elhagyva csomagokban az elcipeltük és kábé ennyi volt a napom.