Hello! Nagyon boldog vagyok, mert ma Kaptam visszajelzést! wow! :DD Elég hosszúcska rész lett, de ez sosem akadály ! ;) :*
18. rész Kirándulás
Január 11.
Kedves Amy
Már eltelt egy hét... Az első
napok szörnyűek voltak, még most is hallom a sikolyokat...
Minden este azt vártam, hogy mikor
törik be az ajtót, szerencsére ilyen még nem történt... még.
Mivel eltelt egy hét és egész
csöndesnek tűnnek az utcák, ezért ideje mennem. Egyedül! Inkább
válok kajává mint, hogy Shane-nel mennyek. Igen, zakkant durcás 3
éves kislány lettem. De megtehetem nem?!
Korán keltem (nem is aludtam), 7 óra
lesz pár perc múlva addig letusolok (leizzadtam) szépen csöndben
aztán mire virrad elindulok. Befagy a seggem olyan hideg van. Tegnap
esett az eső is szóval remélem nem esem majd el menekülés
közben. Na majd beszélünk, ha túléltem!
***
Hát még mindig itthon
vagyok bezárkózva a fürdőbe. Nyolc óra körül lehet...
Istenem...
Szóval szépen csendben
tusolok, mire valaki kopogtat. A gyomrom kiugrott az ablakon és
elrohant az Északi sarkra... vagy a Délire, még nem küldött
képeslapot... a szívem meg elutazott a legközelebbi rakétafellövő
állomásra, és felszállt a holdra. Szóval itt hagytak... Szép. Az
agyam maradt egyedül velem ami elrendelte az adrenalin termelését,
ha harcra lenne szükség.
Elzártam a zuhanyrózsát
és kiléptem a tusolóból a törölközőmért nyúlva, hogy
kikémlelhessek a kulcslyukon, de a csúszós kőpadló másként
gondolta, ezért ellökött. A fejemet nagyon bevertem amitől
foltokban láttam csak. Persze óriási hangzavarral is járt. A
fülem is elkezdett zúgni, de annyit azért hallottam, hogy Shane
kiabál és próbálja kinyitni az ajtót. A földön fekve egy
kicsit elgondolkodtam, hogy hol is vagyok, aztán feltápászkodtam,
magamra tekertem a törölközőm, és odasántikáltam az ajtóhoz
amit megállás nélkül berheltek. Útközben megint majdnem
elestem, de sikerült megkapaszkodnom. Ráraktam a kezem a kulcsra,
de nem volt kedvem még egy fürdőszobai jelenethez. Shane azonban
idegesen kopogott tovább. Sóhajtottam egy nagyot majd kinyitottam
az ajtót. Nekidőltem az ajtófélfának és hunyorogva néztem a
törölközőmben Shane-re. Ő egy kicsit zavarba jött, ami jó
érzéssel töltötte el a betört koponyámat...
- Mi történt? - vakarta meg
a tarkóját közben elfordult mintha valami mást nézne. Nem tűnt már olyan idegesnek.
- Csak elcsúsztam. - megvontam a vállam
és éppen készültem becsukni az ajtót, hogy nyugodtan
felöltözhessek, de hirtelen megfogta az ajtót. Meglepetten néztem
rá, most már nem hunyorogva, hanem nagyra nyílt szemekkel.
- Siess! Aztán mehetünk. A nappaliba
várlak. - adta ki az utasítást.
- Nem! Kösz, de egyedül megyek! - megpróbáltam betolni az ajtót mielőtt megszólalhatott volna, de
nem sikerül mivel ott volt a lába.
- Nincs más lehetőséged. - elvette a
lábát én meg becsapódtam az ajtóval együtt. Duzzogva (de belül
valahogy mégis boldogan) felöltöztem, lebattyogtam a lépcsőn.
Ami a szemem elé tárult az... Az
nem is tudom. Dögös? Ez a megfelelő szó? Shane a falnak
támaszkodva rágózott fekete motoros dzsekiben. A haja tökéletes
volt, de mégsem. Mikor leértem rám emelte unott tekintetét, ellökte magát a
faltól, de csak engem fürkészett. Próbáltam „durcás”, kelletlen fejet vágni, de akaratlanul elnevettem magam (örömömben? gyönyörben? nem tudom). Felhúzta az egyik szemöldökét (nem
tudom te hogy vagy vele, de ez valami elképesztően szexi gesztus
számomra) és kérdően várakozott. Nem szólaltam meg csak
próbáltam abbahagyni a kuncogást. Végül megunta és megkérdezte,
mire csak megvontam a vállam és elsétáltam mellette az ajtó
irányába. A kilincsért nyúltam, már hozzá is ért a hideg
fémhez a középső ujjam, de hirtelen megfogta a kezem. Szinte
tűzforró volt az érintése. Ujjaink összekulcsolódtak, szívem
elkezdett ugrálni. Nem néztem rá csak a kezeinket próbáltam
lefotózni, emlékképpen.
- Minden rendben? - már megint ez az
idegesítően bombasztikus hang.
- Miért ne lenne? - elvettem a kezem
és felé fordultam. Próbáltam olyan lazának tűnni mint amilyen
csak ő volt, még az ajtónak is nekitámaszkodtam.
- Ha te mondod... - idegesített, hogy
nem mondta ki. Szinte biztos voltam benne, hogy a csókunkra gondolt,
de tőle szerettem volna hallani.
- Nem! Mire gondoltál? - ideges volt a
hangom, meg is lepett milyen mértékben.
- Minek mondjam ha úgyis tudod mire
gondoltam? - cinikus mosoly. Ennél már nem lehet feljebb menni nem?
Elolvasztott mint egy jégcsapot a tavaszi meleg napsugár. Szépen
lassan de biztosan „csöpögtem” az aszfaltra, gyengültem,
egyszerre csak vége lesz nem bírom tovább és csak egy tócsa marad
belőlem amin nyugodtan sétálgathat... Felébresztett
elmélkedésemből mivel folytatta. - Valószínűleg AZ esetre
gondolok. - Hátrább lépett és egy kicsit el is fordult tőlem.
Haha! Nyertem. Itt az ideje elé állni és megadni a kegyelemdöfést.
Igen, túl sokat olvasok...
Így hát elé léptem egyenesen a
szemébe néztem összefontam a kezem magam előtt, és azon
gondolkodtam, hogy jó de akkor mit is mondjak?
- Figyelj... - kezdtem, és minden
erőmmel azon voltam, hogy időt spóroljak. - nem történt semmi.
Felejtsük el! - nyögtem ki végül, egy kicsit erőltetettnek tűnt
a vége. Persze nem tudom megjátszani magam. Nem vagyok én valami
színész. Eszem ágában sem volt elfelejteni.
- Ja mert az úgy működik. - morogta
az orra alá, és most én húztam fel kérdőn a szemöldököm. Nem
zavartatta magát, hogy én magyarázatra várok, mert ellépett
előlem az ajtóhoz. - Csak azt akartam mondani, hogy vigyáznunk
kéne egymásra... És nézz szét mielőtt kinyitod az ajtót.
Óh... Jó tanács. Halkan kinyílt az
ajtó, ő meg eltűnt. Haboztam egy kicsit, mert lefagytam. Aztán
kisurrantam a példát követve.
Ami kint fogadott, na az... borzalmas
volt. Nehéz leírni. A fickó aki meghalt... na annak a vére
borította az utcát. De olyan sok volt, hogy gondolom nem csak az
övé volt. Mennyi vér is van egy átlag emberben? 4-5 liter? Jah
asszem. Megtorpantunk. Teljesen felkavaró volt az egész. Rothadt
szag terjengett. Legyek nem voltak, ahhoz túl hideg volt.
Megbénított ez az egész. Valószínűleg én is halott lennék ha
aznap kimentem volna. De mi a különbség? Nem ma halok meg hanem
holnap. Mi az értelme, ennek a véget nem érő küzdésnek? És
igen titokban néztem a Walking Dead-et.
Magamba szálltam, csak a könnyeim
voltak a kapcsolatom a külvilággal. Nem tudom, mennyi idő
telhetett el amíg ott álltunk és csak néztünk magunk elé.
Hirtelen azt vettem észre, hagy Shan
hozzám beszél.
- Al, figyelsz egyáltalán?
- Mi? Persze... - kaptam rá a
tekintetem, és mintha csak megvakarnám az orrom letöröltem a
könycseppeimet.
- Borzalmas nem? - fordult el tőlem a
tetemekhez.
- Igen, az...- teljesen erőtlennek
éreztem magam, csak feküdni akartam a földön Shane karjai közt
és bőgni.
- Mehetünk? - aggódó bociszemek sem
tudtak visszatéríteni, arra, hogy mit is keresem itt.
- Ja persze. Nem! Tudod mit? Nem
akarok! - kikeltem magamból
- Teljesen megértem. - zavartan a
földet nézegette zsebre tett kézzel
- Nem vagyok olyan erős mint akárki
más, én csak egy selejt vagyok. - elkezdtek záporozni a könnyeim
és lerogytam a lépcsőre. Mindig is csak egy selejt voltam, akármit csináltam.
- Miről beszélsz?
-Soha senki nem szeretett... Ahh hagyjuk nem akarok erről beszélni.
- Na jó! Állj meg! - beletúrt a
hajába és lehuppant mellém. - Először is, én szeretlek... -
ránéztem és teljesen belefúrta a tekintetét az enyémbe. -
Másodszor túl sok Walking Dead-et néztél... - röhögött fel ami
oldott a a hangulatot.
- Honnan veszed? - néztem csodálkozva
-Tudod meg lehet nézni az előzményeket... - átölelte a vállam és magához húzott. -
Ne add fel, van miért élni! Annyi ideig ülünk itt amíg azt nem
mondod, hogy most már eléggé befagyott a seggünk, rendben? -
hálásan néztem rá, ő meg megpuszilta a homlokom.
-Én is szeretlek. - suttogtam egy jó
idő elteltével, bár úgy tűnt ő ezt nem hallotta, mert semmi
reakció nem történt. - Oké, szétfagytam. Mehetünk be. -
fölpattantam és megcéloztam az ajtót, de valami megragadta a
kezem, a szívem hevesen kezdett verni. De mielőtt túlságosan
örülnél, nem, nem egy „járkáló” volt. Shane vigyorogva
húzott maga felé. - Tökfej, majdnem elestem!
- A majdnem egyenlő a nemmel. Akkor
gyere! - még mindig fogta a kezem nem engedett el.
- Jól van tudok jönni a saját
lábamon, nem kell ráncigálni!
Ezután leginkább csöndben lépkedtünk
egymás mellett. A földet pásztáztam Shane meg úgy minden mást.
- Szóval szeretsz? - vigyorgott rám
egy fél óra csöndes séta után. Én meg mit tehettem, teljesen
meglepetten megtorpantam, és persze hárítani, tagadni kezdtem.
- Persze... mint barátot, havert.
Miért mit hittél? - felnevettem, gyorsan kapkodtam a lábam és
elmentem mellette, hogy ne lássa a vörös fejem. Bár nem ért semmit mert két lépésből
utolért.
- Nem is tudom. - tűnődött el – A
fürdőben nem csak barátságos voltál.
- Te kezdted jó?! Én... Csak
meglepődtem na! - rivalltam rá. Még gyorsítottam lépteimen, de
nem jelentett gondot Shane számára.
- Kend csak rám... - tárta szét
karjait. Majd elém ugrott – Most meg hova rohansz? - teljesen
elégedett hülye vigyor ült az arcán amitől, ha lehetett
még jobban elpirultam. A hideg szélben éreztem, hogy az arcom
szinte izzik. - Jól vagy? Nem vagy lázas? - Gyorsan megnézte a
homlokom
- Jól vagyok, csak... izé. Shane, mit
művelsz?
- Mi? Nem értelek.
- Ne játszadozz velem, rendben?! Igen
a fürdőben csókolóztunk aztán közölted, hogy hiba volt! Most
meg itt faggatsz és flörtölsz!
- Ööö... Oké...- röhögött, és idegesen kezdett rágózni.
Ezután kínos csönd állt be az
utunk hártalevő részében. Szerencsére nem találkoztunk semmi
zombiféleséggel. Találtunk egy kevés kaját elhagyva csomagokban
az elcipeltük és kábé ennyi volt a napom.
Donaldom ez csúcsszuper lett *-~ folytasd, különben...suliba megtudod ^^"
VálaszTörlés