23. rész

 

Óriási bocsánatkéréssel tartozom! Nagyon sajnálom! * térden csúszva esedezik bocsánatért és reménykedik megbocsájtásra lel*  Tényleg nagyon sajnálom, de elakadtam... Remélem érdemileg sikerülj jól folytatnom ezzel a csekély résszel. ;) Szerintem azért előnyömre vált ez a szünet mert most megújult erővel és új ötletekkel jelentkezem! Jó szórakozást kívánok! Puszi! <3

A paint-ball

Február 22 .

Kedves Amy!

Egy újabb nap a paradicsomban. Sikolyokkal teli éjszaka volt a tegnapi (is).

Megkérdeztem Shane-t és nem történt semmi. Legalább is ezt mondta. Döntsd el te hiszel-e neki. Én hiszek mert hinni szeretnék. Nem hiszem, hogy kihasznált volna egy gyenge pillanatban, ha meg igen akkor is csak szárnyalni tudok örömömben! Hiszen, akkor csak érez irántam valamit, nem? Mármint, érted... Jó ez nagyon értelmes volt mondhatom.

Megvan mihez is hasonlít igazán ez az egész „zombitámadás”. A menstruációhoz. Nem hiszed? Hát akkor ki is fejteném hosszas gondolatfolyamatomat. 4-5 napig tart változó... nagyon kellemetlen, nem tudjuk mit is várhatunk tőle, hangulatváltozás (igaz a hormonok miatt de majdnem ugyanaz), félelem ha kimozdulunk, egész nap bezárkózva szeretnénk ülni... Szóóóval mondhatsz akármit de nekem ez a két dolog nagyon is hasonlít egymásra. Persze egy napló honnan is tudhatná mi az a menstruáció. Na jó, szerintem lezárhatjuk ezt a témát.

Valaki kopogott... éjszaka 10 óra van! Inkább megnézem.

Létezik olyan hogy rémálom és egy mesebeli gyönyörű kívánság egyetlen helyen? Igen, és ez az élet. Egyszerűen felfoghatatlan ami történt. Shane kopogott az ajtón és elhívott paintball-ozni. De inkább az elejétől mesélem.

- Ki az? - kérdeztem letéve a rózsaszín tollam és az ajtó felé fordultam.

- Én vagyok. Remélem nem zavarok! - válaszolta az egyetlen hang amitől kiráz a hideg és egyből mosolyra húzódik a szám. Megint, felkeresett... A szívem hirtelen gyorsabban kezdett verni.

- Ki az az én? - hangomról hallatszott, hogy mosolygok és pontosan jól tudom ki az.

- Mit gondolsz? - és belépett Shane azzal a csintalan mosolyával – Na zavarhatlak? - kacsintott felém, mire elolvadtam. Nem szerettem volna, hogy érezze mennyire oda vagyok érte ezért csak egy pici mosolyt engedtem meg magamnak.

- Lássuk csak... - játszottam a fejem. Az íróasztalom felé fordulva majd vissza a bandavezérrhez – hát eléggé elfoglalt vagyok. - húztam el a szám.

- O, milyen fontos dolgod van? - lépett közelebb, mire megpróbáltam elrejteni a naplóm. - Aha, hát a naplódat kell írnod. Na, muti miket írtál rólam! - Kacéran felnevetett és a naplómért nyúlt. Persze egy retardált fóka is gyorsabban reagált volna nálam, de mentségemre szóljon annyira elvesztem a gyönyörű szemeiben. Könnyedén kihúzta a könyököm alól a kis könyvecskét.

- Hééééé! - kiabáltam rá mire felfogtam mi is történik.

- Nyugi, nyugi. - és már bele is lapozott a naplóba. Felpattantam és a nyakába vetettem magam. Botladozott egy picit aztán az ágyamra zuhantunk. Birkózni kezdtem a füzetkéért, nem hagyhattam hogy elolvassa a csöpögéseimet.

Esélyem sem volt. Fél kézzel hárította minden egyes próbálkozásomat és még közben csikizett is. Hirtelen jött ötletből és felindulásból megcsókoltam. Éreztem, hogy meglepődött de végül visszacsókolt és a füzet kicsúszott a kezéből (mert simogatni kezdte a hátam és a derekamat) egyenesen a földre. Az előbbinél sokkal gyorsabban reagáltam és felvettem a tulajdonomat illető dolgot a földről.

- Hát jó. Látom nem szeretnél velem jönni. - állt fel durcásan.

- De, szeretnék. Mostmár nincs dolgom. - gyors mozdulattal a dobozok felé dobtam a naplót, jó messzire. Elnevette magát.

- Hát akkor mire várunk? Indulás.

- De rendbe kell szednem magam! - tiltakoztam.

- Ugyan már... Gyönyörű vagy így. Mit kell parádézni? Úgyis lenyomlak és csupa festék leszel.

- Elárulnám, hogy csak pisálni akartam. Nem tudtam, hogy ez is „parádézás”.- néztem rá rosszalóan karba tett kézzel. Egyébként neked megsúgom igen, tényleg át akartam öltözni, és egy kis sminket felrakni, de úgy látszik ez már bukta.

- Ja értem. Hát arra van a mosdó. - mutogatott szégenylősen, mire felnevettem.

- Tudom merre van.

- Rendben akkor én lent várlak. - botorkált ki lassan a szobából. Gyorsan elkezdtem kutatni egy kabátért vagy valami pulóverért mert elég hideg lett odakint, meg amúgy is tél volt. Egy zsemleszinű kis kabátot találtam felkötöttem a hajam lófarokba aztán el kellett mennem a toalettre amit beígértem. Mikor „végeztem” kisétáltam egyenesen az új autónkhoz. Shane ott várt nekidőlve az autónak.

- Gyors voltál. De világos cuccban jössz? - nézett végig a fehér tornacipőn, világos kék farmernadrágon és a már említett zsemle kabátkán. Kérdőn nézett válaszra várva. Megvontam a vállam jelezve, hogy nem izgat, mostmár mehetünk. Kinyitotta nekem a kocsiajtót és elindultunk. Csöndesen utaztunk majd megszólalt. - Akkor most csak gyakoroljuk a lövést. Rendben?

- Persze. - bólogattam mint aki nagyon ért hozzá.

- Olyan szép vagy. - fordult felém és hirtelen lehelletnyi közel jelent meg a látóteremben amitől nagyon meglepődtem. Nem kell azt gondolni nem vámpír csak még mindig én vagyok lassú. Néztük egymás szemét. Nem tudtunk betelni egymás közelségével. Még mindig mentünk az autóval nem állt meg. Még szerencse, hogy senki nem volt aznap este, de ezzel nem törődtünk abban a pillanatban. Hirtelen homlokon csókolt majd visszarányította az autót a mi sávunkba. Az út további részét síri csöndben tettük meg.

Leparkolt egy üres puszta mellett.

- Itt vagyunk.- kiszálltam az autóból és bátortalanul megindultam az üres telek felé. Lépéseket hallottam mögüllem biztos voltam benne, hogy Shane az. Persze ő is volt. Mikor hátrapillantottam egy paint-ball puskát tartott a kezében és felém nyújtotta.

- Kösz asszem...- suttogtam. Kínos volt az ami a kocsiban történt. Egyikünk sem tudta hova rakja az esetet.

- Megmutatom hogy kell. - mögém állt és beáligatott minden porcikámat a helyére. - Tökéletes! Na most látod előtted 50 méterre van egy tábla. Na azt kell eltalálnod. - Valahogy semmi kedvem nem volt már az egész lövöldözéshez. Nem is próbálkoztam nagyon. Lőttem egyet, de az agyam egyáltalán nem azon járt hogy nem igazán jó irányba lövök.

- Biztos menne ennél jobban.

- Bocs. - leeresztettem a fegyvert – de valahogy teljesen elment a kedvem.

- Sajnálom ami az autóban történt. - vakarta meg a tarkóját ami következtében felcsúszott a pólója és megvillant a kockás hasa.

Közelebb léptem hozzá és azt súgtam:

-Összezavarsz...- egyenesen a szemébe bámultam dacosan.

- Hát te is engem. - súgta vissza. A többi olyan homályos de valami olyasmi volt hogy az egyik kezét a derekamra helyezte a másikkal meg finoman az arcomat simogatta. Én a hajába túrtam és a kusza tincseivel játszadoztam. Aztán mindkettőnk tekintete visszatért a másikunk szeméhez.

- Ez olyan jó érzés. - szólaltam meg halkan, óvatosan nehogy megszakítsam ezt a tökéletes pillanatot.

- Igen, tényleg az! - majd magához ölelt. Úgy csimpaszkodtam bele mintha ez lenne az utolsó alkalom. Egy jó ideig így álltunk, majd ernyedt a fogása. Vettem a lap

ot ezért én is elengedtem. Megint végigsimította az arcom. - Olyan csodálatos vagy! - Nem bírtam tovább ezért halványan puszit nyomtam az ajkaira. Azokra a gyönyörű ajkakra... - Szerintem most már induljunk. - mosolygott rám és a fél kezével átkarolt.

Szóval ez történt velem. Visszagondolta csoda, hogy nem találkoztunk semmi szörnyszülöttel...

"vigyázz kiben bízol,

 az ördög is angyal volt egyszer

..."

Előzetes!!!!! :D

Sziasztok! Előrébb hoztam az e heti részt mert hétvégén nem fogok ráérni.

 Ééééééés hoztam egy előzetes... a nagyon távoli jövőőőőbőőőől. Tényleg nagyon messze van... :P 

Remélem azért élvezni fogjátok ezt a homályba burkolt kis részt :D ;) 

Pusziiiii <3   U.I. : pont most írtam, friss ropogós. 

   Kedves Amy!

  Reggel szomorú hangulatban tértem magamhoz. Ma nem boldogan, tele szeretettel ébredtem. A mai nap más volt. Persze a szokásos rothadt bűz állt a szobában, de nem ez volt a probléma. Nem töltött el boldogsággal, hogy egy fiú aki szeret átölel az, akit én is szeretek. Vagy nem? Mindenesetre mikor felébredt csókolóztunk. De ez sem volt olyan mint szokott. Igen egy kicsit kialudt a tűz kettőnk között egy ideje de azt hittem ez normális.

- Valami baj van Al? - simította meg az arcom és olyan kétségbeesett, aggódó arcot vágott amire Shane sosem lesz képes. Mert ő nem tud igazán szeretni. Ez a gondolat megnyugtatott és még bírtam egy kicsit. Pontosabban estéig...

- Semmi baj. - mosolyodtam el és visszacsókoltam.

22. rész

Mi volt tegnap, és mi nem?

Február 20.

   Kedves Amy!

Holnap lesz a rettegés rettegése. Be kell valljam félek. Tudom ennek a vad énemnek nem kéne félnie, de... még nem szoktam meg, még nem váltunk eggyé tehát minden jogom megvan, hogy összepiszkítsam az alsóneműmet. Voltam még bulizni az elmúlt napokban, de mára már bezárt minden. Mesélek:

A buliban voltunk amikor elmentem hozni még piát.

- Mit csinálsz? - sziszegő hangja idegesen csengett az én szívem meg a torkomban remegett.

Szépen ráemeltem nagy barna szemeimet és a lehető legnyugodtabban feleltem

- Piát viszek. Te mit is kértél? - méláztam el, tettetve a hülyét.

- Nem erről beszélek... - nézett el a fejem felett, mintha csak keresne valakit.

- Tudod ez igazán könyvszerű... sablonos. - dünnyögtem

- Ezt hogy érted? - kapta rám újra a tekintetét.

- Tudod... azért löktél el magadtól mert azt mondtad ez nem egy mese. Igazad van!- széttártam a kezem- Hát akkor most miért viselkedsz úgy mint, ahogy a hősszerelmes félti a királykisasszonyt?

- Én nem... Nem! Csak... Nem értelek. Megváltoztál.

- Igen ez tény. De tudod ha nem tűnt volna fel éppen világvége vagy mi van.

- Képzeld feltűnt!

- Remek! - és pont megjöttek a rendelt italok. Felemeltem őket, de mivel sokan vagyunk az egyik sör majdnem kicsúszott a kezemből amit persze Shane pont el is kapott... Mintha csak fel se tűnt volna megfordultam és egyenesen átvágva a tömegen megindultam az újdonsült barátaim felé.

Ha azt hiszed ezzel megmenekültem a féltő bátytól nagyon tévedsz. Az első napokon úgy tett mintha ott sem lennék, hát én is úgy tettem. Most meg vizslatott végig, egyszer rám is szólt, hogy ne igyak annyit. Nem tudom mit képzel.

- Most már menni kéne! - szólt a bandavezér

- Ne már haver! Még ne. - próbálta győzködni Liam.

- Nem, megyünk! - szólt erélyesen, én meg már le sem merem írni mert annyira kiszámítható, sablonos, végig engem nézett.

Mikor hazaértünk felmentem a szobámba, de persze követett a „bátyám”.

- Hagyj békén! - kiáltottam a hátam mögé. Legalábbis azt hittem hogy ő követ.

- Elnézést kisasszony! Nem akartam zavarni, csak meg akartam kérdezni nem segíthetek valamiben esetleg. - kikerekedett a szemem mert ez nem Shen volt. Ez Linda vagyis Liem hangja volt.

Hebegve kezdtem bocsánatot kérni, ő meg csak biccentett, hogy nincs gáz.

- Elképesztő ön! - mondta és közelebb lépett egy lépéssel.

- Miért lennék az? - kíváncsian de mégis cinikusan zengett hangom az üres szobában.

- Nem is tudom hol kezdjem... Gyönyörű, okos, vicces jófej...- itt én intettem, hogy nem kell folytatnia. - Elnézést a zavarásért Drága, csak arra gondoltam megismerhetnénk egymást. Mindenki t ismerek csak kegyedet nem.

- Megkérdezhetem öntől miért beszél így? - nevetgéltem

- Mert így illik egy ilyen fantasztikus hölgyel beszélni mint ön.

- Hát, élvezetes ilyen ünnepélyesen beszélgetni egy önhöz hasonló illedelmes úriemberrel. - közelebb léptem én is Liam felé. Valahogy annyira élveztem. Tudom nincsenek királylányok, de mégis úgy éreztem magam. Teljesen közel jött hozzám.

- Engedelmével most megcsókolom önt. - mosolyodott el teljesen miközben óvatosan megsimította a hátam. Lassan a karjaiba zárt. Végül beleharaptam az ajkamba és átgondolván, hogy nem várhatok örökre Shane -re, bólintottam. Persze Shane az akit szeretek, de mégis kedvem volt Liammel csókolózni.

 Jelzésemre Liam meglepetésemre nem lassan, hanem szenvedélyesen csókolt meg. Teljesen másként csókolt de kellemesen. Nem tartott túl sokáig mivel most már tényleg az aggódó „bátyám” toppant be. Igen mérges lett a hangja.

- Te meg mi a francokat csinálsz? - szegezte a kérdést Liam-nek.

- Semmi közöd hozzá! - mondtam magabiztosan. Erre senki nem tudott mit szólni.

- Takarodj kifelé...- utasította régi barátját. Mikor kiment Liam becsukta az ajtót és összeráncolt szemöldökkel sétált hozzám.

- Nem mondhatod meg kivel legyek. - ráztam meg a fejem. - Ellöktél magadtól, mostmeg nem engedsz más közelébe... ez nem fair! Nem kell ez a dráma... Mintha egy szappanoperában élnék. Dönts már el mit akarsz! 

- Nekem is nehéz érted? - megráztam a fejem. Nem nem értem! - Figyelj. Nem ismered Liem-et. Ő rossz ember, főleg a lányokkal.

- Persze! Te magadról is szinte ugyanezt mondtad.- fújtattam idegesen. - Egyébként meg nagyon illedelmes volt és kedves.

- Ő még nálam is rosszabb! - nézett mélyen a szemembe. - Egyébként meg ez az álcája... Hány percébe is került, hogy megcsókoljon? - keserűen mosolygott. Elkaptam a szemem mert volt benne valami. Hány perc is volt? 2-3? az nem túl sok...

- Akkor sem parancsolhatsz nekem!

- Igazad van. Csak szeretnélek megvédeni.

- De nem tudsz csak ha velem vagy! - hőbörögtem – Ha nem vagy jó így nekem, ami baromság akkor én megyek le a szintedre. - csúszott ki a számon.

- Mi? Miattam teszed? - nagy meglepett bociszemek meredtek rám hitetlenül. - Tudtam, hogy valamiben sántikálsz csak nem tudtam mi a célod.

- Te, és nem fogom feladni jobb ha tudod! - Így utólag már annyira idegesítően nyávogós csitrisen hangzik, hogy alig merem leírni...

- De felfogod... - mondta halkan és elindult kifelé. De ha már úgyis egy filmben/könyvben élek gondoltam azt csinálok amit akarok. Utánaszaladtam és mint az első csókunknál kiadtam minden szeretetemet. És visszacsókolt. Aztán sűrű csókcsatákat váltottunk szinte nem is vettünk levegőt. Fantasztikus volt. Többre nem is igazán emlékszem a pia miatt... de reggel mellette ébredtem, az ő szobájában. Átlopóztam és most 7 óra van, mindenki alszik. Csak én nem tudom mi is történt tegnap...

21. rész

 Mindenféle

Február 16.

   Kedves Amy!

   Sokszor újraolvastam a legutolsó bejegyzésemet újra, és arra döbbentem rá, hogy bármennyire is nem én vagyok (ami jelen esetben a cél) nem tetszett. Szóval a naplómban szeretném megőrizni a régi önmagamat de a skacoknak meg az új énem adom. Na szóval:

   A buli jól sikerült, elengedtem magam, klassz volt. Először szinte fel sem ismertek a többiek ami nevetséges volt. Ahogy Shane rám nézett és ez a meglepett bociszem... szinte leesett az álla. Nem foglalkoztam különösebben vele, úgy gondoltam most bevegyülök és ne érezze annyira, hogy nélküle nem birok élni. Jó volt ezt látni.

   Az a sok festék... Szuperül néztem ki de, nem mertem megvakarni az orrom pedig nagyon viszketett. A ruhától meg egy idő után kezdtem szédülni az oxigénhiánytól. De megérte! Most már legalább rám nézett és emberszámba vett. Hurrá. Néha összeakadt a tekintetünk és csak úgy bámultunk egymás szemébe. Elmerültünk és elfeledkeztünk mindenről. Bevált a terv! Ja és az új nevem Allyson, ha az aláírásból nem volt egyértelmű. Berúgtam ami elég sz*r volt. Nem is értem mi a jó benne. Nem emlékszem igazán csak mintha este Luke rakott volna az ágyamba. Zavaros. Az egész... Tudom mi gondolsz most. Hogy lehet az apokalipszis közepén bulizni menni? Én sem értem nyugi!

   Egyébként pár nap és lecsap a következő... következő... balhé. Mindegy úgyis tudod mire gondolok. Jönnek a szörnyek meg minden... tudod.

   Ami még újdonság, és érdemes megemlíteni, hogy tegnap Shane talált egy régi barátját akit „befogadtunk”. A neve Liam, a többiek csak Lindának hívják. Érdekes srác, de jó fej szerintem vele is összehaverkodom.

  Hááát most már megyek. Szia!

20.rész

20. rész Változás

Febr. 10.

 

   Új tervem van! Milyen csodás reggelem is van! Ez a terv már motoszkál egy ideje a tekervényes agyamban, de még a kivitelezés nem volt meg egészen máig.

   Persze olyan mintha Harry láthatatlanná tévő köpenyét viselném...

 NEM be kell fejeznem! Ezért hiszi azt, hogy egy életképtelen kis nyomorult birka vagyok! Ilyen hülyeségeket is csak én mondhatok. Meg kell változnom! Ezért is írok ma. Ez a nagy terv. Hol a tapsom? Jah sehol... Már megint kezdem

  Hogyan is lehetnék kemény, mint a többi csaj? Az elmúlt napokban azt figyeltem, hogyan viselkednek, öltöznek … meg minden

     1. Nem érdekli őket hogy néznek ki (kivéve Becca, de őt hagyjuk ki mert nem akarok olyan lenni mint ő).

     2. Meg kell keményednem, meg kell mutatnom, hogy én is érek valamit nem csak egy

nyamvadt kukac vagyok!

     3. ….... Na jó nem jutottam még túl messze a tervezéssel...

   De az jól jönne ha megváltoztatnám először az öltözködésem és a nevem. Nem szeretem ezt a béna nyávogós, puhány nevet.

   A ruháimat szétnyirbálom meg szerzek menőket. A nevem meg legyen... legközelebb kitalálom.

Figyelnem kéne még a beszédre is. Elég nehéz lenne beolvadni így.

   Sajnos elvesztettem a kapcsolataim öhm... az összes kapcsolatom, mert rossz lóra tettem... azaz Shant akartam megkapni ezért elhanyagoltam a cimboráimat... mivan? Ez nem is „menő”. Elhanyagoltam a haverjaimat. Így már jobb...

   Még a terveim közé tartozik, hogy megmutassam Shane-nek mennyire szexi és ellenállhatatlan vagyok valójában. Igen jól hangzik! Lássunk neki. Na csá! Ez annyira eröltetetten hangzik...

***

    Szétnyirbáltam minden hordható rongyomat. Sőt még vásárolni is voltam... És nem zavart, hogy csórtam a tulajtól. Ki nem sz*rja le? Sok laza cuccot loptam; szakadt csőgatya, ingek, tapadós trikókat, motoros csizmát és bőr dzsekit... jah meg push-up melltartókat. Meg vettem a csicska hajamnak festékeket. Feketét és bele világos sz*r színűt a melírnak. Mikor hazaértem a sok szeméttel eléggé meglepődött mindenki, mert tudták, hogy én mind ez ellen vagyok és eléggé (elnézést, kib*szottul) kifordultam magamból.

     Még ma meg is történt a teljes átalakulás; felvettem a göncöket amiket ma szereztem ( az egyik sötét szakadt csőgatyát, egy push-up-ot arra egy extratapadós trikót az egyik ingemet meg persze a bakancsomat és befestettem a hajam ami épp most szárd ezért van időm. De ahogy elnézem a roh*dt órámat pár perc és kész vagyok. Aztán megyek a nyomikkal ahova mennek. Magasról lesz*rom, hogy nem tetszik majd nekik, ez van kössenek belém... csak próbálják meg. Összességében irtó szexi lett az új kinézetem kurv* jól állnak az új ruhák és ahogy nézem az új hajszínem is. Biztos nem tudnék ellenállni magamnak. Arra utazom, hogy megdöntsem Shane-t. Reménytelen szerelem... Pff.     Ki kell élvezni az életet nem? Igazam van, nem?! Persze, hogy igazam van... Remélem durván berugunk ma. Ez lesz az első. Hogy bírtam eddig? Csicska... Legszívesebben leköpném a régi énemet, hogy ennyire kib*szott nyomorék volt. De most már minden más.

        Mentem csá! : Allyson

20. rész!!!! Hamarosan...

 Sziasztok! Szerettem volna különlegesebbé tenni a 20. részt. Akárhogy is már egy éve dolgozom ezen a történeten nagy szeretettel. Sokszor bújok a gép mögé és Alice problémáit oldom meg (olykor bonyolítom) ahelyett, hogy a sajátjaimmal foglalkoznék.  Tehát Vasárnap tervezem kirakni a 20.részt. Jupiii! 

Remélem mindenki izgatott és nagyon várja már ;)  

De azért még szeretném még megkérni a drága olvasóimat, hogy a kedvenc szereplőjüket írja le nekem ide kommentbe vagy a 19.-hez.  Ha esetleg sokan szavaznátok egy szereplőre akiről szeretnétek többet megtudni, írhatok az ő szemszögéből egy kis részt. Hajrá és nagyon köszönök mindent! ^^ :* 

19. rész Álom...?

19. rész Álom...?

Január 20.

   Kedves Amy!

  Ma érdekes dolog történt. Estefelé egy vendégem volt. Méghozzá egy ittas Shane. De mielőtt elmesélném mindezt, azt szeretném tisztázni, hogy a „járkálóktól” függetlenül újra működnek a boltok van áram meg minden. Hogy, hogyan? Hát az emberek elbújnak, mintha téli álmot aludnának aztán aki felébred az folytatja az életet aki nem... Már tegnap kinyitottak a boltok és az utcán is lett világítás. Kicseréltek egy pár törött üveget, eltakarították a szörnyű emlékeztetőket az esetnek, majd minden folytatódik ahogy eddig.

  Na és jöhet az „izgi” rész. Épp kezdtem lefekvéshez készülődni, bevettem az altatóm és leültem az asztalomhoz leírni, hogy ma is élek, amikor benyitottak. Azt hittem Becca az ezért nem szenteltem túl sok figyelmet az ajtónál álló személynek, csak felírtam a dátumot. Aztán furcsa volt, hogy se ajtó csukódást se lépteket nem hallottam csak egy ajtó nyitást. Megfordultam és Shane állt és engem bámult.

- Szia. - köszönt és becsukta az ajtót. - Nem zavarok?

- Nem...- pislogtam mert nem voltam benne biztos, hogy ez valóban megtörténik... 

- Figyelj...- kezdte elég tanácstalanul. Felálltam és egész közel mentem hozzá.

- Figyelek! - súgtam

- Jó. Maradj távol tőlem... Nem! Nem így akartam. - erre megfogta a fejét és elfordult tőlem. Megijedtem, hogy túlságosan rányomultam vagy valami. 

- Mivan? - teljesen meglepett, nem arra számítottam, hogy elküld hanem abban reménykedtem talán kapok egy csókot, vagy ölelést... ilyeneket csinálnak a párok nem?

- Nem vagyok jó neked. Én vagyok a rossz srác. Nem szabad szeretned! Érted?! - röhögött kínosan és lesajnáloan, de volt egy olyan sanda gyanúm, hogy most nem engem sajnált le.

- Most semmit nem értek... Tényleg elküldesz? - hitetlenkedtem tovább.

- Nem! Vagyis, de – vakarta meg a fejét. - Na jó! Figyelj

- Nem! Te figyelj! Részeg vagy...- szinte könyörögtem.

- Épp ez az! - emelte fel a hangját.

- Nem vagy most beszámítható! Ne hozz döntést, kérlek!

- Azt akartam mondani, hogy szeretlek.

- Én is szeretlek! de akk... - belevágott a szavamba

- De nem szabad!

- Mi a francról beszélsz?! Nem értem! - akadtam ki mostmár én is, elég volt az érzelmi hullámvasutakból.

- Ez nem egy tündérmese! És ha az is lenne a hercegnő nem jön össze a gonosszal! - kelt ki magából, nagyon feldúlt volt. Leginkább magára.

- Tévedsz. Én nem vagyok hercegnő... Én vagyok az a lány aki már nagyon örül a „gonosz” szerelmének is. Sőt neki ő a tökéletes királyfi! - könnyek csurogtak a szememből az arcomon keresztül a pelyhes zoknimra. Végig a szemébe néztem nem futamodtam meg, most NEM! közelebb léptem és megsimítottam a borostás, de mégsem szúrós arcát.

- Csak... - kezdte de megcsókolt röviden – a saját érdekedben. Maradj távol tőlem. Szeretlek, olyannyira, hogy előtérbe teszem a te érdekeid és neked nem hiányzik egy iszákos, drogos srác. Nem vagyok tökéletes. - és kiment a szobából.

       Hogy mik a terveim az este további részére? Az amit mostanság sokszor teszek; álomba sírni magam.

Ezeket írtam a naplómba az álmomban... Igen ezt csak álmodtam. Milyen csodás is lett volna ha tényleg bejön hozzám...
Nekem már ez is milyen tökéletes lett volna, de nem. Mégcsak nem is igazán köszön...
Így visszagondolva azért lehetett dühös mert (az álmomban) szerinte szakítania kell velem. Azt hiszi egy kis bárányka vagyok akit meg kell védeni. Mekkorát téved... 
Meg kell neki is mutatnom ezt.

18. rész: Kirándulás

 Hello! Nagyon boldog vagyok, mert ma Kaptam visszajelzést! wow! :DD Elég hosszúcska rész lett, de ez sosem akadály ! ;) :* 

18. rész Kirándulás

Január 11.

   

       Kedves Amy

   Már eltelt egy hét... Az első napok szörnyűek voltak, még most is hallom a sikolyokat...

Minden este azt vártam, hogy mikor törik be az ajtót, szerencsére ilyen még nem történt... még.

Mivel eltelt egy hét és egész csöndesnek tűnnek az utcák, ezért ideje mennem. Egyedül! Inkább válok kajává mint, hogy Shane-nel mennyek. Igen, zakkant durcás 3 éves kislány lettem. De megtehetem nem?!

     Korán keltem (nem is aludtam), 7 óra lesz pár perc múlva addig letusolok (leizzadtam) szépen csöndben aztán mire virrad elindulok. Befagy a seggem olyan hideg van. Tegnap esett az eső is szóval remélem nem esem majd el menekülés közben. Na majd beszélünk, ha túléltem!

***

    Hát még mindig itthon vagyok bezárkózva a fürdőbe. Nyolc óra körül lehet... Istenem...

Szóval szépen csendben tusolok, mire valaki kopogtat. A gyomrom kiugrott az ablakon és elrohant az Északi sarkra... vagy a Délire, még nem küldött képeslapot... a szívem meg elutazott a legközelebbi rakétafellövő állomásra, és felszállt a holdra. Szóval itt hagytak... Szép. Az agyam maradt egyedül velem ami elrendelte az adrenalin termelését, ha harcra lenne szükség.

    Elzártam a zuhanyrózsát és kiléptem a tusolóból a törölközőmért nyúlva, hogy kikémlelhessek a kulcslyukon, de a csúszós kőpadló másként gondolta, ezért ellökött. A fejemet nagyon bevertem amitől foltokban láttam csak. Persze óriási hangzavarral is járt. A fülem is elkezdett zúgni, de annyit azért hallottam, hogy Shane kiabál és próbálja kinyitni az ajtót. A földön fekve egy kicsit elgondolkodtam, hogy hol is vagyok, aztán feltápászkodtam, magamra tekertem a törölközőm, és odasántikáltam az ajtóhoz amit megállás nélkül berheltek. Útközben megint majdnem elestem, de sikerült megkapaszkodnom. Ráraktam a kezem a kulcsra, de nem volt kedvem még egy fürdőszobai jelenethez. Shane azonban idegesen kopogott tovább. Sóhajtottam egy nagyot majd kinyitottam az ajtót. Nekidőltem az ajtófélfának és hunyorogva néztem a törölközőmben Shane-re. Ő egy kicsit zavarba jött, ami jó érzéssel töltötte el a betört koponyámat...

- Mi történt? - vakarta meg a tarkóját közben elfordult mintha valami mást nézne. Nem tűnt már olyan idegesnek.

- Csak elcsúsztam. - megvontam a vállam és éppen készültem becsukni az ajtót, hogy nyugodtan felöltözhessek, de hirtelen megfogta az ajtót. Meglepetten néztem rá, most már nem hunyorogva, hanem nagyra nyílt szemekkel.

- Siess! Aztán mehetünk. A nappaliba várlak. - adta ki az utasítást.

- Nem! Kösz, de egyedül megyek! - megpróbáltam betolni az ajtót mielőtt megszólalhatott volna, de nem sikerül mivel ott volt a lába.

- Nincs más lehetőséged. - elvette a lábát én meg becsapódtam az ajtóval együtt. Duzzogva (de belül valahogy mégis boldogan) felöltöztem, lebattyogtam a lépcsőn.

    Ami a szemem elé tárult az... Az nem is tudom. Dögös? Ez a megfelelő szó? Shane a falnak támaszkodva rágózott fekete motoros dzsekiben. A haja tökéletes volt, de mégsem. Mikor leértem rám emelte unott tekintetét, ellökte magát a faltól, de csak engem fürkészett. Próbáltam „durcás”, kelletlen fejet vágni, de akaratlanul elnevettem magam (örömömben? gyönyörben? nem tudom).            Felhúzta az egyik szemöldökét (nem tudom te hogy vagy vele, de ez valami elképesztően szexi gesztus számomra) és kérdően várakozott. Nem szólaltam meg csak próbáltam abbahagyni a kuncogást. Végül megunta és megkérdezte, mire csak megvontam a vállam és elsétáltam mellette az ajtó irányába. A kilincsért nyúltam, már hozzá is ért a hideg fémhez a középső ujjam, de hirtelen megfogta a kezem. Szinte tűzforró volt az érintése. Ujjaink összekulcsolódtak, szívem elkezdett ugrálni. Nem néztem rá csak a kezeinket próbáltam lefotózni, emlékképpen.

- Minden rendben? - már megint ez az idegesítően bombasztikus hang.

- Miért ne lenne? - elvettem a kezem és felé fordultam. Próbáltam olyan lazának tűnni mint amilyen csak ő volt, még az ajtónak is nekitámaszkodtam.

- Ha te mondod... - idegesített, hogy nem mondta ki. Szinte biztos voltam benne, hogy a csókunkra gondolt, de tőle szerettem volna hallani.

- Nem! Mire gondoltál? - ideges volt a hangom, meg is lepett milyen mértékben.

- Minek mondjam ha úgyis tudod mire gondoltam? - cinikus mosoly. Ennél már nem lehet feljebb menni nem? Elolvasztott mint egy jégcsapot a tavaszi meleg napsugár. Szépen lassan de biztosan „csöpögtem” az aszfaltra, gyengültem, egyszerre csak vége lesz nem bírom tovább és csak egy tócsa marad belőlem amin nyugodtan sétálgathat... Felébresztett elmélkedésemből mivel folytatta. - Valószínűleg AZ esetre gondolok. - Hátrább lépett és egy kicsit el is fordult tőlem. Haha! Nyertem. Itt az ideje elé állni és megadni a kegyelemdöfést. Igen, túl sokat olvasok...

   Így hát elé léptem egyenesen a szemébe néztem összefontam a kezem magam előtt, és azon gondolkodtam, hogy jó de akkor mit is mondjak?

- Figyelj... - kezdtem, és minden erőmmel azon voltam, hogy időt spóroljak. - nem történt semmi. Felejtsük el! - nyögtem ki végül, egy kicsit erőltetettnek tűnt a vége. Persze nem tudom megjátszani magam. Nem vagyok én valami színész. Eszem ágában sem volt elfelejteni.

- Ja mert az úgy működik. - morogta az orra alá, és most én húztam fel kérdőn a szemöldököm. Nem zavartatta magát, hogy én magyarázatra várok, mert ellépett előlem az ajtóhoz. - Csak azt akartam mondani, hogy vigyáznunk kéne egymásra... És nézz szét mielőtt kinyitod az ajtót.

Óh... Jó tanács. Halkan kinyílt az ajtó, ő meg eltűnt. Haboztam egy kicsit, mert lefagytam. Aztán kisurrantam a példát követve.

Ami kint fogadott, na az... borzalmas volt. Nehéz leírni. A fickó aki meghalt... na annak a vére borította az utcát. De olyan sok volt, hogy gondolom nem csak az övé volt. Mennyi vér is van egy átlag emberben? 4-5 liter? Jah asszem. Megtorpantunk. Teljesen felkavaró volt az egész. Rothadt szag terjengett. Legyek nem voltak, ahhoz túl hideg volt. Megbénított ez az egész. Valószínűleg én is halott lennék ha aznap kimentem volna. De mi a különbség? Nem ma halok meg hanem holnap. Mi az értelme, ennek a véget nem érő küzdésnek? És igen titokban néztem a Walking Dead-et.

   Magamba szálltam, csak a könnyeim voltak a kapcsolatom a külvilággal. Nem tudom, mennyi idő telhetett el amíg ott álltunk és csak néztünk magunk elé.

Hirtelen azt vettem észre, hagy Shan hozzám beszél.

- Al, figyelsz egyáltalán?

- Mi? Persze... - kaptam rá a tekintetem, és mintha csak megvakarnám az orrom letöröltem a könycseppeimet.

- Borzalmas nem? - fordult el tőlem a tetemekhez.

- Igen, az...- teljesen erőtlennek éreztem magam, csak feküdni akartam a földön Shane karjai közt és bőgni.

- Mehetünk? - aggódó bociszemek sem tudtak visszatéríteni, arra, hogy mit is keresem itt.

- Ja persze. Nem! Tudod mit? Nem akarok! - kikeltem magamból

- Teljesen megértem. - zavartan a földet nézegette zsebre tett kézzel

- Nem vagyok olyan erős mint akárki más, én csak egy selejt vagyok. - elkezdtek záporozni a könnyeim és lerogytam a lépcsőre. Mindig is csak egy selejt voltam, akármit csináltam.

- Miről beszélsz?

-Soha senki nem szeretett... Ahh hagyjuk nem akarok erről beszélni.

- Na jó! Állj meg! - beletúrt a hajába és lehuppant mellém. - Először is, én szeretlek... - ránéztem és teljesen belefúrta a tekintetét az enyémbe. - Másodszor túl sok Walking Dead-et néztél... - röhögött fel ami oldott a a hangulatot.

- Honnan veszed? - néztem csodálkozva

-Tudod meg lehet nézni az előzményeket... - átölelte a vállam és magához húzott. - Ne add fel, van miért élni! Annyi ideig ülünk itt amíg azt nem mondod, hogy most már eléggé befagyott a seggünk, rendben? - hálásan néztem rá, ő meg megpuszilta a homlokom.

-Én is szeretlek. - suttogtam egy jó idő elteltével, bár úgy tűnt ő ezt nem hallotta, mert semmi reakció nem történt. - Oké, szétfagytam. Mehetünk be. - fölpattantam és megcéloztam az ajtót, de valami megragadta a kezem, a szívem hevesen kezdett verni. De mielőtt túlságosan örülnél, nem, nem egy „járkáló” volt. Shane vigyorogva húzott maga felé. - Tökfej, majdnem elestem!

- A majdnem egyenlő a nemmel. Akkor gyere! - még mindig fogta a kezem nem engedett el.

- Jól van tudok jönni a saját lábamon, nem kell ráncigálni!

Ezután leginkább csöndben lépkedtünk egymás mellett. A földet pásztáztam Shane meg úgy minden mást.

- Szóval szeretsz? - vigyorgott rám egy fél óra csöndes séta után. Én meg mit tehettem, teljesen meglepetten megtorpantam, és persze hárítani, tagadni kezdtem.

- Persze... mint barátot, havert. Miért mit hittél? - felnevettem, gyorsan kapkodtam a lábam és elmentem mellette, hogy ne lássa a vörös fejem. Bár nem ért semmit mert két lépésből utolért.

- Nem is tudom. - tűnődött el – A fürdőben nem csak barátságos voltál.

- Te kezdted jó?! Én... Csak meglepődtem na! - rivalltam rá. Még gyorsítottam lépteimen, de nem jelentett gondot Shane számára.

- Kend csak rám... - tárta szét karjait. Majd elém ugrott – Most meg hova rohansz? - teljesen elégedett hülye vigyor ült az arcán amitől, ha lehetett még jobban elpirultam. A hideg szélben éreztem, hogy az arcom szinte izzik. - Jól vagy? Nem vagy lázas? - Gyorsan megnézte a homlokom

- Jól vagyok, csak... izé. Shane, mit művelsz?

- Mi? Nem értelek.

- Ne játszadozz velem, rendben?! Igen a fürdőben csókolóztunk aztán közölted, hogy hiba volt! Most meg itt faggatsz és flörtölsz!

- Ööö... Oké...- röhögött, és idegesen kezdett rágózni.

Ezután kínos csönd állt be az utunk hártalevő részében. Szerencsére nem találkoztunk semmi zombiféleséggel. Találtunk egy kevés kaját elhagyva csomagokban az elcipeltük és kábé ennyi volt a napom.

17. rész A Sikolyok nem hagynak...

Sziasztok! Meghoztam a 17. részt :D az utolsó két rész elég hosszú lett (szerintem) :) Elképzelhető, hogy a jövőhéten nem lesz lehetőségem kirakni a 18. részt de kitartás! :))))

Jó olvasást!!  :*

17. rész A Sikolyok nem hagynak...

Már megint ez... egymás szemébe bámulás. Nem tudom miért. Valahogy olyan érzés mintha megállna az idő. Nincs senki és semmi más csak te meg ő.

Amíg „állt” az idő csak egyre azon gondolkodtam, hogy milyen tökéletes is. „Gyönyörű szemek, borosta, erős bátor karok kockás has... és most itt van velem a fürdőben, csak mi ketten, egymás szemébe bambulván...” Csodálatos pillanat volt. Olyat tettem amit soha életemben nem gondoltam volna. Megcsókoltam. Igen így igaz. Csodálatos volt. A rengeteg érzelem ki tört belőlem isteni csók formájában. Ami még meglepőbb, hogy visszacsókolt. A nyugodtságunk átalakult szenvedéllyé alakult. Nem voltam tudatában tetteimnek, inkább ösztönösnek nevezném.

Feltérdeltem az öléből és falni kezdtük egymást, mintha itt lenne a világvége...( ja de hát itt is van. ) Nem volt más csak ő meg én, a világ közepén. Elragadott a gyönyör. Belekapaszkodtam a hajába, ő meg simogatta a hátamat. Aztán a földön találtam magam rajtam Sahe-nel. Nem eresztettük egymást, élveztük a pillanatot amíg lehetett. A szívem egyre gyorsabban vert, akkor nem törődtem vele de visszagondolva aggódom egy kicsit. Életem legszebb percei, amit egy rémes velőtrázó sikoly szakított meg. Mintha nem is ismernénk egymást szétváltunk. Fellpattantam és eszembe jutott ez a szörnyűség. Hálás voltam Shane-nek, hogy elfeledtette velem mindezt ami akkora fájdalmat okozott, ha csak pár percre is.

- Hiba volt . - jelentette ki és kiviharzott. Persze nem nézett rám. Ott maradtam egyedül félve, reszketve. A szavai összetörtek mintha egy pöröjjel csaptak volna rá lelkemre és szívemre. Földbegyökerezett a lábam. Féltem a szörnyektől mint kiskoromban. A sarokban kuporogtam, senkim nem volt aki megvédett volna, aki azt mondta volna hogy semmi baj minden rendbejön, vagy hogy szörnyek nem is léteznek... És nem értettem miért volt hiba, nem értettem miért adott reményt, miért csókolt vissza ha hiba volt? Most meg itt hagyott. Lerogytam a kádnak támasztottam a hátam, felhúztam a térdem és rátettem az állam. Nem sok idő kellett hogy elkezdjek sírni. Minden félelem, minden visszajött ami bennem volt mielőtt még Shane bejött volna, sőt még több is. Szarul voltam, és szarul vagyok most is. Mikor kimentem a budiból 7 óra volt, közel sem volt elég világos ahhoz, hogy lámpa nélkül lássunk akármit. A nappaliból fény szűrődött ki ezért tudtam, hogy ott vannak. Gondoltam rá, hogy odamegyek, de nem tudtam, nem is akartam. Bementem a szobába ahol megint egyedül találtam magam. Odasétáltam az ablakhoz. Az utcára nézett. Csönd volt. Egy árva lelket sem láttam. Az utcai lámpák fénye pislákolt. Elmerültem a gondolataimban, közben az ablakon bambultam ki. Legördült egy könnycsepp az arcomon. Lassan jött utána a második is. Nem sírtam olyan intenzíven mint azelőtt. A mérhetetlen fájdalmam jele volt. Persze lesz ennél rosszabb is gondoltam. Akiket szeretek meghalnak, éhezünk olyannyira amilyet nem is mertem elképzelni, fázunk, az állandó rettegés és ezeken túl is...

Hirtelen egy árnyékot láttam az egyik lámpa alatt. Felkeltette az érdeklődésemet, nem a legjobb értelemben. Adrenalin kezdett szétáramolni a testemben. Messziről egy férfi kiabálását hallottam. Egyre közelebb ért a hang. Már láttam is egy alakot, mögötte három másik loholt. A lámpa fénye alatt sem láttam sokat a támadóiból, de gondoltam, hogy ezek jelentik majd számunkra a véget. Segítenem kell villant belém. Lerohantam a lépcsőn nagy zajjal és az ajtó felé szerettem volna menni. De egy kéz megállított.

- Mégis mit képzelsz?

- Kint van egy ember, segítenünk kell! - kiabáltam. A kéz amely fogott megfordított. Gondoltam, hogy Shane az, nem akartam ránézni. Próbáltam kiszabadulni kezei közül de nem ment. Higgadtan felemelte a fejem. Kinyitottam a szemem amelyben valószínűleg valamilyen harci láng égett. Minden áron segíteni akartam. Az övé nyugodt, szomorú, és mégis aggodalmas egyben.

- Al, nem lehet. - halk volt.

- De muszáj! - még hangosabban kiáltottam az arcába. Nem értettem a többiek miért nem tesznek semmit. - Ti mire vártok?! - feléjük fordultam. Csak álltak ott engem nézve. A tehetetlenség még dühösebbé tett. Kaplálóztam de csak annyit értem el, hogy a földre kerültem. - Eressz el! - de nem engedett.

Megint egy segítségkiáltás. Sikerült kiszabadulnom és az ablakhoz rohantam. Láttam, hogy a férfi még mindig fut de már jóval lassabban. Hárman voltak mögött de egy elrejtőzött az árnyékba. A férfi éppen arra rohant. Ordítani akartam, de nem jött ki a torkomon hang. Nem bírtam mozdulni. Megint! Ezt le kell győznöm.

A szemem láttára tépték szét az a szerencsétlen férfit. Ordítozott ptóbált védekezni, de nem ment, négyen támadták meg. Dühös voltam, és egyben erőtlen. Az ájulás kerülgetett. Még csak reggel hét óra volt és máris gyilkosság vére szennyezte az utcát. Egy erős kéz felemelt én zokogni kezdtem. Fellépkedett velem a lépcsőn és egyenesen az ágyamba helyezett. Én mint egy kisgyerek magzatpózba feküdtem.

- Öngyilkosság lett volna. Remélem megérted. - nem válaszoltam. Nem volt erőm. Shane kiment a szobából én pedig mély álomba sírtam magam.

Csak most vettem észre, hogy nem is írtam megszólítást...

16. rész Erre volt szükségem...

Haliii! bocsi de nem bírtam magammal. Egész délután írtam 2 jó hosszúúúú részt! Muszáj megosztanom veletek! *-* Remélem tetszeni fog! :D Ha tetszik ne legyetek félénkek nyugodtan jelezzétek nekem az csak erőt ad nekem ;)  (persze jöhet rossz vélemény is!) 

Jó olvasást! :)

16. rész Erre volt szükségem ...

Január 3.

Ma fog megtörténni, ma engedik szabadjára azokat a szörnyetegeket. 3 óra van. Szép lenne azt hinni, hogy tudok aludni. De nem. Vajon miért?! Egy roncsnak érzem magam. Állandóan a sírás kerülget. Egyszerűen egy roncsnak érzem magam. Csalódtam is magamban, hogy ennyire félek. Megbénít... Segít, hogy leírhatom ezeket a dolgokat. És jó vissza olvasni is, hogy milyen „óriási” problémáim voltak ezelőtt. Szerelmes vagyok... ennyi volt a gondom. Pff. Bármit megadnék azért, hogy visszamehessek, hogy ennyi legyen az egyedüli szomorúságom ebben az elcseszett világban.

Most éppen a wc-ben vagyok és bőgök. Hát gratulálok Al! Taps, taps... Te az elsők közt leszel aki meghal. Egyébként ki gondolta volna, hogy pont most jön el a világvége? Már annyi ezer-meg ezer világvégét kiabáltak el... és tessék most itt vagyunk. Király! Istenem... nem bírom ezt! Sokszor kerülget a gondolat, hogy inkább én végzek magammal. Szerintem egy hajszál választ csak el, ho...

Valaki kopogott a wc-ajtón. Nem tudom ki volt, de az biztos, hogy a frászt hozta rám.

- Helló? Van valaki itt? - egy kicsit megfáztam ezért az orrom is bedugult meg a fülem is. Nem tudtam eldönteni, hogy ki hangját hallhattam. Abban viszont biztos vagyok, hogy fiú hangja volt.

Újra kopogtak.

Mit tegyek?

- Öhhm Helló! - szóltam szipogva – ki vagy?

- Minden oké? Al, te sírsz? - válasz ugyan nem jött a kérdésemre de gyorsan lebuktam. - Engedj be!

Semmi kedvem nincs felállni és beengedni az illetőt. Remek megint elfogott a síró görcs.

- Komolyan beszélek Al! Engedj be! - egy kicsit ingerültnek tűnik. Ahhj jobb lesz ha beengeden, de biztos Luke. Legalább kisírom magam a vállán. Istenem... Tök 8 majd jövök...

***

Oké, hát eléggé meglepődtem. Most mi van? Egyre inkább egy halom szemét leszek lelkileg, komolyan. Nem hiszem el. Na kezdjük:

- Csá. - nyögtem ki két hüppögés között amikor kinyitottam az ajtót. Mind két szememet teljesen elöntötték a könnyek és sötét is volt, nem láttam ki állt az ajtóban, de biztos voltam benne, hogy Luke – Örülök, hogy itt vagy! - megtörtem, a vállába bújtam Luke-nak és csak bőgtem. Vissza ölelt, és beljebb tuszkolt az ajtón, becsukta úgy, hogy engem el sem eresztett, erősen fogott.

- Shhhhh! Al. Nem lesz semmi baj! Ne félj! Megvédelek az életem árán is. - súgta halkan, lassan de tisztán érthetően a fülembe, de a hang... annyira megnyugtató volt. Nem igazán Luke hangja volt. Annál méllyebb hang. Hirtelen görcsbeszorult a hasam is. „Nem Luke, karol át hanem Shane!” futott át az agyamon az ajtó előtt ülve az ölében. Shane is megérezte, hogy az eddigi nyugodtságom megszűnt és hirtelen ideges lettem.

- Mi a baj? Rosszat mondtam? - kérdezte. A hangja úgy hatott rám mint valami gyógyszer. Nem értem mi történt. De mégsem tudtam ellazulni és bőgni tovább. Még jobban belefúrtam az arcom a karjába, abba az erős karba... féltem felnézni. Nagyokat szippantottam, az illata mennyei volt. Ő is szorított egy kicsit az ölelésén. Csak ültünk a szőnyegen csöndben. Már nem is sírtam.

- Jobban vagy? - hallottam újra azt a kedves, mély mégis lágy hangot. Még mindig nem néztem fel, de bólogattam. Shane elkezdte simogatni a hátamat ami nagyon jól esett.

Szép lassan felemeltem a fejem, és megtettem amit eddig nem mertem. Egyenesen a szemébe néztem. Néztük egymás megbabonázva. Shane törte meg a csendet.

- Örülök, hogy jobban vagy!- susogta, közben a tekintetét ide oda kapkodta, mintha zavarban lett volna - Figyelj, nem kell egyedül menned. Veled megyek! - határozott lett a hangja és megint a szemembe nézett. Ezt akartam hallani, hogy valaki nem hagy egyedül, nem engedi, hogy egyedül bóklásszak. Újra elkezdtem sírni, de ez más volt. Eltűnt a félelem és megkönnyebbülés váltotta fel. Megöleltem. Az arcom a nyakában volt, az ő arca pedig az enyémben.

- Köszönöm! - suttogtam.

15. rész Magyarázat

Hellóóóó mindenki! Boldog új évet! :D Ebben a részben Alice egy kicsit "sokkolva" van ezért olyan nyers . Ahogy tudjátok egy apokalipszist szeretnék bemutatni, ezért mostantól elkezdődik . :) Remélem nem fogtok benne csalódni. Szerettem volna az előző részekkel ábrázolni egy "gondtalan" lány érzéseit és gondolatait, de sajnos elkezdődik az "ember irtás" amitől nem csak ő változik meg hanem MINDEN... 

Jó szórakozást!! :) <3

15. rész Magyarázat

Január 1.

       Kedves Amy!

  Nem vesztem el még élek... még. Kezdjük az elején.

  Boldog új évet! Hurrá!... Nagyon hideg van, a hó is leesett. A karácsonyt sem méltattuk sokra...mivel itt a "világ vége"

Végre sikerült rávennem magam, hogy megpróbáljak normálisan folytatni az életem (ami lehetetlenség). Kiderült a videoból, hogy valamiféle szörnyeket szabadítanak ránk, mert túl sok az emberi élőlény és így kiselejtezik a gyengéket és azokat akik nem tudják megvédeni magukat... valami ilyesmi. Havonta 2 nap a legvészesebb állítólag addig élnek élelem nélkül ezek a valamik. Így először „megtakarítják” a utcákat. Mindannyian félünk, de Shane összetart minket. A fiúk edzeni is szoktak. Egyébként elkezdődött valamennyire az egymás ellen irányuló „harc”; még jobban kűzdünk az élelemért, hogy erősek legyünk, sokat üvöltözünk... feléledt bennünk a túlélési ösztön. Kivéve Shane-ben. Ő rendesen gondolkodik, ad az ételből ha elvették előlem... még most is, hogy valószínűleg meghalok, rá gondolok. Sőt még inkább. Látom milyen erős, testileg és lelkileg is. Kijelenthetem, hogy szeretem, szerelmes vagyok belé, imádom, kell nekem...

Van pár napunk és a mi városunkba is elszabadítanak egy pár szörnyet. Félek. Nem akarom hallani a sikolyokat, nem akarom látni a vért az utcán. Én fogok menni az „invázió” után először felderítésre. Te jó ég... Szédülök. Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet. Még mindig reménykedem benne, hogy csak álmodom... Egyszerűen nem lehet... Na tessék már remeg is a kezem, összeszorul a torkom.

Egyébként nem igazán társalogtam sem Luke-al sem Shane-el. De meg szeretném látogatni Luke-ot. Szeretnék vele beszélni...