19. rész Álom...?

19. rész Álom...?

Január 20.

   Kedves Amy!

  Ma érdekes dolog történt. Estefelé egy vendégem volt. Méghozzá egy ittas Shane. De mielőtt elmesélném mindezt, azt szeretném tisztázni, hogy a „járkálóktól” függetlenül újra működnek a boltok van áram meg minden. Hogy, hogyan? Hát az emberek elbújnak, mintha téli álmot aludnának aztán aki felébred az folytatja az életet aki nem... Már tegnap kinyitottak a boltok és az utcán is lett világítás. Kicseréltek egy pár törött üveget, eltakarították a szörnyű emlékeztetőket az esetnek, majd minden folytatódik ahogy eddig.

  Na és jöhet az „izgi” rész. Épp kezdtem lefekvéshez készülődni, bevettem az altatóm és leültem az asztalomhoz leírni, hogy ma is élek, amikor benyitottak. Azt hittem Becca az ezért nem szenteltem túl sok figyelmet az ajtónál álló személynek, csak felírtam a dátumot. Aztán furcsa volt, hogy se ajtó csukódást se lépteket nem hallottam csak egy ajtó nyitást. Megfordultam és Shane állt és engem bámult.

- Szia. - köszönt és becsukta az ajtót. - Nem zavarok?

- Nem...- pislogtam mert nem voltam benne biztos, hogy ez valóban megtörténik... 

- Figyelj...- kezdte elég tanácstalanul. Felálltam és egész közel mentem hozzá.

- Figyelek! - súgtam

- Jó. Maradj távol tőlem... Nem! Nem így akartam. - erre megfogta a fejét és elfordult tőlem. Megijedtem, hogy túlságosan rányomultam vagy valami. 

- Mivan? - teljesen meglepett, nem arra számítottam, hogy elküld hanem abban reménykedtem talán kapok egy csókot, vagy ölelést... ilyeneket csinálnak a párok nem?

- Nem vagyok jó neked. Én vagyok a rossz srác. Nem szabad szeretned! Érted?! - röhögött kínosan és lesajnáloan, de volt egy olyan sanda gyanúm, hogy most nem engem sajnált le.

- Most semmit nem értek... Tényleg elküldesz? - hitetlenkedtem tovább.

- Nem! Vagyis, de – vakarta meg a fejét. - Na jó! Figyelj

- Nem! Te figyelj! Részeg vagy...- szinte könyörögtem.

- Épp ez az! - emelte fel a hangját.

- Nem vagy most beszámítható! Ne hozz döntést, kérlek!

- Azt akartam mondani, hogy szeretlek.

- Én is szeretlek! de akk... - belevágott a szavamba

- De nem szabad!

- Mi a francról beszélsz?! Nem értem! - akadtam ki mostmár én is, elég volt az érzelmi hullámvasutakból.

- Ez nem egy tündérmese! És ha az is lenne a hercegnő nem jön össze a gonosszal! - kelt ki magából, nagyon feldúlt volt. Leginkább magára.

- Tévedsz. Én nem vagyok hercegnő... Én vagyok az a lány aki már nagyon örül a „gonosz” szerelmének is. Sőt neki ő a tökéletes királyfi! - könnyek csurogtak a szememből az arcomon keresztül a pelyhes zoknimra. Végig a szemébe néztem nem futamodtam meg, most NEM! közelebb léptem és megsimítottam a borostás, de mégsem szúrós arcát.

- Csak... - kezdte de megcsókolt röviden – a saját érdekedben. Maradj távol tőlem. Szeretlek, olyannyira, hogy előtérbe teszem a te érdekeid és neked nem hiányzik egy iszákos, drogos srác. Nem vagyok tökéletes. - és kiment a szobából.

       Hogy mik a terveim az este további részére? Az amit mostanság sokszor teszek; álomba sírni magam.

Ezeket írtam a naplómba az álmomban... Igen ezt csak álmodtam. Milyen csodás is lett volna ha tényleg bejön hozzám...
Nekem már ez is milyen tökéletes lett volna, de nem. Mégcsak nem is igazán köszön...
Így visszagondolva azért lehetett dühös mert (az álmomban) szerinte szakítania kell velem. Azt hiszi egy kis bárányka vagyok akit meg kell védeni. Mekkorát téved... 
Meg kell neki is mutatnom ezt.