1. A kezdet mindig nehéz.

 A kezdet mindig nehéz! 

             Kedves naplóm... na ne már! Én nem fogom ilyen elcsépelten kezdeni az életemet összefoglaló könyvet. Tehát, öhm... 3080 augusztus 19-e a pontos dátum. Ja igen! Az én nevem Alice Jones. 16 éves vagyok. Barna haj barna szem. 157cm 49 kg. Litle Town-ban élek. (De hogy ezeket minek írom le, és mások minek írják le hiszen csak tudom, hogy nézek ki, hol élek...)
 Kedvenc kaja...(Mi? Minek kell a kedvenc kajám?!) Oké, akkor a lasagne biztos megfelel. Egy átlagos csaj vagyok.
 Ja, csak nincs családom. Egyedül, barátok nélkül. De nem izgat túlzottan. Elvagyok. Ki szoktam ülni az utcára és nézem az embereket. Az emberek viselkedését. Ahogy veszekednek, csókolóznak, megbocsájtanak, szerelmet vallanak, bevallják a hazugságaikat remélve megbocsátanak nekik, egyedül sétálgatnak, éppen egy szakítást dolgoznak fel, vagy csal elmerülnek agyuk hosszú tekervényeiben... Mondhatjuk azt is, hogy tanulmányozom az emberi viselkedést. Mikor senki sem mászkál, és nincs „alany” akit figyelhetek, akkor a könyveket bújom. De van amikor én megyek „bevásárolni” azaz lopni egy kis kaját meg ruhát és ami csak kell. Mindig féltem, hogy lebukom, hogy megütnek, bántanom kell valakit.
  Jó tanuló voltam mindig, ami azt jelenti 4-es de soha sem tanultam. Amit megjegyeztem az órán az maradt se több se kevesebb. Mindig próbáltak versenyekre vonszolni, de inkább  egyedül „otthon” punnyadtam.  Otthon édes otthon... na persze. Jut is eszembe, nem voltam mindig egyedül. Volt amikor apuval ketten éltünk, úgy 10 éve... Anyut még csak nem is ismertem. Meg volt olyan időszak amikor ide „otthonra” kerültem ahol most lakom, akkor volt egy kedves lány, Ella. Ő neveztette így magát, mert nem szerette az igazi nevét mindig csúfolták. Mindent szerettem ami vele kapcsolatos. Amikor én voltam 6 éves akkor ő volt 15. 9 évvel volt idősebb nálam. A szárnyai alá vett. Anyám helyett lett anyám. ( De furcsa ez a mondat) Ha kellett valami, akármi (pl.: ennivaló, innivaló, ruha stb.) akkor mindig „vett” nekem. Kiállt értem a a nagyobbak ellen. Tanított az élet nagy dolgaira. Egy igazi hipszter csaj. Converse cipő nagy Wayfarer napszemüveg, bő nagymamás kötött pulcsi, rövid farmer gatya ló farokba kötött haj amiből néha kiállt egy egy tincs ami csak azt erősítette, hogy: „engem semmi nem érdekel”. Gyönyörű volt még így is. Okos, művelt, mindig megvolt a maga véleménye, imádta a képregényeket, állandóan a Twitteren lógott... Ő volt Ella. Egy évvel ezelőtt eltűnt. Senki sem tudja hová tűnt. Talán meghalt, elszökött, elrabolták? Ki tudja, csak azt remélem jól van és boldog. Nagyon hiányzik. Még jobban is mint apa.
 Na de térjünk vissza. Hobbim, szeretek olvasni rajzolni, énekelgetni, és most már akkor naplót írok. Igaz nem a saját kedvemért kezdtem el, hanem Ella kedvéért. Ő tanácsolta, hogy megnyugtató, összeszedettebb lesz tőle az ember mert átgondolja mi is történt vele. Fogalmazásban nem vagyok jó és soha nem is jeleskedtem. Álmaim... Milyen kérdések ezek? Mert beírtam a google-be, hogy naplóírás és ilyeneket ad ki... De minek? Na, jó tegyünk eleget ennek a kérésnek is. Szóval, nagyon semmi. Csak szeretném élni az életem lehetőleg nem egyedül, szeretnék sokat olvasni rajzolni, énekelni és megváltani a világot... Azaz valahogy eltörölni a nyomort, és tényleges egyenlőséget létrehozni. Mielőtt valaki azt hinné van laptopom, nincs! Shane elment a többiekkel valahova (nem kötjük egymás orrára hova megyünk) és belopóztam a szobájába. Éljen a veszélyes élet... Kedvenc szín a zöld kék sárga és ezeknek a variációi. Na, azt írja, hogy írjam le életem fontos pontjait/gondolatait és érzéseim.
 Ma, elvagyok mint mindig. A jó és a rossz között valahol. Nem is tudom milyen az a „jó”. Ebben a „házban” nyolcan élünk. Ella volt a kilencedik. Shane (akinek a szobájában vagyok) ő a „bandavezér”, Hayley a másod rangidős Thomas, Becca, Gwen, Jesse, Holly (meg én). Shane-nek és Hayley-nek van csak külön szobája. Én Becca'-val osztozom a plázacicával. Holly, Gwen-nel, Thomas Jessie-vel. Mind „rossz fiúk”, nem is tudom mit keresek én itt.

  Várjunk csak! Valami hangot hallottam. Most meg röhögést. Basszus megjöttek! Semmi esély arra, hogy kijussak. Mindjárt bejön. Az asztal az ajtónak háttal van, tehát háttal ültem. Hallottam ahogy egyre közelebb ér, résnyire nyílik az ajtó de megáll... Hallom Sane és a többiek hangját is. Még visszaszól pár szót közben a szívem csak kalapál, majd azt kiáltja:

- Mindjárt indulhatunk, csak még átöltözöm ez büdös lett.

Nagy röhögés ki tudja min. Megfordul és hallom ahogy megtorpan. Igen jelen idő mert írok nem hagyom abba, inkább mint, hogy hátranézzek. Csend. Majd megszólal.