13. rész Nem tudom mit
kezdjek magammal...
Október. 29.
Kedves Amy!
Kezdelek elhanyagolni,
(de nem te vagy az egyetlen. Mostanság Luke-kal sem beszélek
annyit. ) Biztos azért mert most nem csak egy hallgató személyre
van szükségem, hanem tanácsra. Beszélnem kéne Hayley-vel. De mit
mondanék neki?
„Hé Hay! Shane
szeret engem? Mert én bolodnulok érte, kivágnám a szívem és
nekiadnám!” NEM!
vagy: „Hayley!
Megmondanád Shane-nek, hogy szabad vagyok, és nyugodtan
rámnyomulhat?„ NEM!
Tehetetlen
vagyok... Mit is mondhatnék Hay-nek? Vagy neki?
Párnába fojtom a fejem és ordítok. A tehetetlenség és
kétségbeesésem kezd megfojtani. Éppen- e gondolatok közt jártam
mikor kopogtattak az ajtón. Hayley volt az. Beszélni szeretett
volna velem.Belül azt kiabáltam, hogy de jó, itt vagy, én is
beszélni szeretnék veled!!!!
- Halli Alice! Na, szóval...
Beszélni szeretnék veled. De nem tudom, hogy mit mondjak.
- Ismerős. - nyögtem és
ezzel leült törökülésbe az ágyamra, velem szemben.
- Ahan. Őhm...- észre sem
vette, hogy nekem is szükségem van rá! Ez fájt... De azt jelenti,
hogy neki is gondja van- Tudom, hogy jóban vagy Luke-kal. És
tudod... én beleszerettem. Nem tudnál segíteni? - nézett végül
rám. - Nem bírom már ezt! Az élet egy rusnya játék amiben nem
nyerhetsz! Nem érdekel most már lépnem kell!
- Húú!
-Amióta csatlakozott
hozzánk sokkal boldogabbnak érzem magam. És csak Ő jár a
fejemben! Szeretem! -hadarta szinte suttogva de a a hangja tele volt
reménnyel.
-Hát...- vakartam meg a
homlokom. - Tudod, nagyon csúnyán viselkedtél … vele. Nem tudom,
hogy szeret-e még.
-Köszönöm... - nyögte és
az ujjaival játszott azt követte a szemével. - De ha megtudsz
valamit... szólsz? - nézett rám bús zöldes szemeivel.
Megsajnáltam. Olyan helyzetben volt mint én, és ő is rámszorúlt,
ebben.
-Persze. Te is segítettél
már nekem!- mosolyogtam rá utalva arra az estére ami
megváltoztatott, arra a vacsorára, ahol két új „barátot” is
szereztem, tele érzelmekkel.
-Ó igen, ha már itt
tartunk... - sütötte le újra az szemét. - Tudod én azért mentem
be, hogy erre rákérdezzek. Aztán láttam, hogy segítség kell
neked és gondoltam kölcsön kenyér vissza jár... Érted? De aztán
megszerettelek!- fogta meg a kezem- És volt egy másik nyomós okom
a segítségre... - elengedte a kezem felállt és leült a földre
az ágyamnak támasztva hátát. Nem láttam csak a barna haját
ezért kénytelen voltam leülni mellé.
-Mi? - szólaltam meg mert
érződött a hangjából, hogy nem akarja elmondani.
-Semmi! - szólt egy picit
ijedten. - Most nekem kell mennem! - felpattan zavartan kapkodta a
tekintetét, nem nézett a szemembe de mintha könnyeket láttam
volna. Majdnem elsírtam magam én is. Meg sem kérdezte velem mi
van. Pedig szerettem volna beszélni vele. - Tudod... csodálom, hogy
még nem jöttél rá magad. Majd beszélünk! -és elment, bennem
meg egy óriási gigantikus ? -
jelet hagyott!
Teltek az órák és arra
jöttem rá, hogy az öröm amit éreztem átalakult szomorúsággá és kétellyé. Lefeküdtem aludni de nem tudtam, csak néztem magam
elé a sötétben. Pedig most jó lett volna egy kis Stop a
gondolataimnak. Mivel nem tudtam aludni és nem tudtam mit kezdeni a
gondolataimmal, úgy döntötttem lemegyek, hátha van egy kis tej
amit megmelegíthetek magamnak. Hátha beválik mint a filmekben. A
szemem már nagyon jól hozzászokott a sötéthez ezért könnyű
dolgom volt. Kisurrantam a szobából egészen a lépcsőig. Ám a
lépcsőnél mégis megálltam. A nappaliból kevés fény szűrődött
ki. Még mindig Luke alszik ott ezért gondoltam, hogy még fent van.
Hajnali 3 óra volt, le tudtam olvasni a fali óráról egy kis fény
segítségével ami pont odamászott. Vártam, hogy most akkor mi
van, de arra jutottam, hogy halkan leosonok lesz ami lesz. A lepcső
felén jártam amikor az egyik deszka nyikorgott egy nagyot. Tisztára
mint a filmekben fájdalmas arcot vágtam szemem összeszorítottam,
aztán hirtelen kinyitottam és körülnéztem. Megkönnyebbülten
vettem tudomásul, hogy semmi különös nem történt.
Továbblépkedtem. A konyha és a nappali pont úgy állt,hhogy aki
belép a konyhába az nem lát be a nappaliba de a nappaliból oda
lehet látni. A konyha küszöbén voltam és megcéloztam a hűtőt.
Felálltam és lábujjhegyen, összekucorodva amennyire testem
engedte, battyogtam a célpont felé, közben magamat bíztatva: „
Még 8 lépés! Már csak 5! Gyerünk Al! Még 2!! Ezaaz! Meg tudod
csinálni! Hogy miért nem
akartam, Luke-ot látni? Mert szégyelltem magam, szándékosan
kerültem. Most még kevésbé akartam vele szembenézni, hogy Hayley
elmondta a titkát.
Karnyújtásnyira
voltam a hűtőtől amikor rossz érzésem lett. Nem tudom, hogy érzi
meg az ember ha nézik de elég megbízható jel. Hátranéztem és
Luke állt pár lépésnyire tőlem. Ijedtemben felsikkatnottam egy
kicsit, de a szám elé kaptam a kezem. Ő meg elkezdett röhögni.
/Folytatás!!/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése