2014. december 22., hétfő

13. rész nem tudom mit kezdjek magammal...

     És karácsonyi ajándék! :D ;) friss ropogós ma írtam Remélem tetszeni fog. remélem a folytatásával készen leszek 26-ára! :D


13. rész Nem tudom mit kezdjek magammal...

Október. 29.
Kedves Amy!
Kezdelek elhanyagolni, (de nem te vagy az egyetlen. Mostanság Luke-kal sem beszélek annyit. ) Biztos azért mert most nem csak egy hallgató személyre van szükségem, hanem tanácsra. Beszélnem kéne Hayley-vel. De mit mondanék neki?

Hé Hay! Shane szeret engem? Mert én bolodnulok érte, kivágnám a szívem és nekiadnám!” NEM! vagy: „Hayley! Megmondanád Shane-nek, hogy szabad vagyok, és nyugodtan rámnyomulhat?„ NEM!

Tehetetlen vagyok... Mit is mondhatnék Hay-nek? Vagy neki? Párnába fojtom a fejem és ordítok. A tehetetlenség és kétségbeesésem kezd megfojtani. Éppen- e gondolatok közt jártam mikor kopogtattak az ajtón. Hayley volt az. Beszélni szeretett volna velem.Belül azt kiabáltam, hogy de jó, itt vagy, én is beszélni szeretnék veled!!!!

- Halli Alice! Na, szóval... Beszélni szeretnék veled. De nem tudom, hogy mit mondjak.

- Ismerős. - nyögtem és ezzel leült törökülésbe az ágyamra, velem szemben.

- Ahan. Őhm...- észre sem vette, hogy nekem is szükségem van rá! Ez fájt... De azt jelenti, hogy neki is gondja van- Tudom, hogy jóban vagy Luke-kal. És tudod... én beleszerettem. Nem tudnál segíteni? - nézett végül rám. - Nem bírom már ezt! Az élet egy rusnya játék amiben nem nyerhetsz! Nem érdekel most már lépnem kell!

- Húú!

-Amióta csatlakozott hozzánk sokkal boldogabbnak érzem magam. És csak Ő jár a fejemben! Szeretem! -hadarta szinte suttogva de a a hangja tele volt reménnyel.

-Hát...- vakartam meg a homlokom. - Tudod, nagyon csúnyán viselkedtél … vele. Nem tudom, hogy szeret-e még.

-Köszönöm... - nyögte és az ujjaival játszott azt követte a szemével. - De ha megtudsz valamit... szólsz? - nézett rám bús zöldes szemeivel. Megsajnáltam. Olyan helyzetben volt mint én, és ő is rámszorúlt, ebben.

-Persze. Te is segítettél már nekem!- mosolyogtam rá utalva arra az estére ami megváltoztatott, arra a vacsorára, ahol két új „barátot” is szereztem, tele érzelmekkel.

-Ó igen, ha már itt tartunk... - sütötte le újra az szemét. - Tudod én azért mentem be, hogy erre rákérdezzek. Aztán láttam, hogy segítség kell neked és gondoltam kölcsön kenyér vissza jár... Érted? De aztán megszerettelek!- fogta meg a kezem- És volt egy másik nyomós okom a segítségre... - elengedte a kezem felállt és leült a földre az ágyamnak támasztva hátát. Nem láttam csak a barna haját ezért kénytelen voltam leülni mellé.

-Mi? - szólaltam meg mert érződött a hangjából, hogy nem akarja elmondani.

-Semmi! - szólt egy picit ijedten. - Most nekem kell mennem! - felpattan zavartan kapkodta a tekintetét, nem nézett a szemembe de mintha könnyeket láttam volna. Majdnem elsírtam magam én is. Meg sem kérdezte velem mi van. Pedig szerettem volna beszélni vele. - Tudod... csodálom, hogy még nem jöttél rá magad. Majd beszélünk! -és elment, bennem meg egy óriási gigantikus ? - jelet hagyott!

Teltek az órák és arra jöttem rá, hogy az öröm amit éreztem átalakult szomorúsággá és kétellyé. Lefeküdtem aludni de nem tudtam, csak néztem magam elé a sötétben. Pedig most jó lett volna egy kis Stop a gondolataimnak. Mivel nem tudtam aludni és nem tudtam mit kezdeni a gondolataimmal, úgy döntötttem lemegyek, hátha van egy kis tej amit megmelegíthetek magamnak. Hátha beválik mint a filmekben. A szemem már nagyon jól hozzászokott a sötéthez ezért könnyű dolgom volt. Kisurrantam a szobából egészen a lépcsőig. Ám a lépcsőnél mégis megálltam. A nappaliból kevés fény szűrődött ki. Még mindig Luke alszik ott ezért gondoltam, hogy még fent van. Hajnali 3 óra volt, le tudtam olvasni a fali óráról egy kis fény segítségével ami pont odamászott. Vártam, hogy most akkor mi van, de arra jutottam, hogy halkan leosonok lesz ami lesz. A lepcső felén jártam amikor az egyik deszka nyikorgott egy nagyot. Tisztára mint a filmekben fájdalmas arcot vágtam szemem összeszorítottam, aztán hirtelen kinyitottam és körülnéztem. Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy semmi különös nem történt. Továbblépkedtem. A konyha és a nappali pont úgy állt,hhogy aki belép a konyhába az nem lát be a nappaliba de a nappaliból oda lehet látni. A konyha küszöbén voltam és megcéloztam a hűtőt. Felálltam és lábujjhegyen, összekucorodva amennyire testem engedte, battyogtam a célpont felé, közben magamat bíztatva: „ Még 8 lépés! Már csak 5! Gyerünk Al! Még 2!! Ezaaz! Meg tudod csinálni! Hogy miért nem akartam, Luke-ot látni? Mert szégyelltem magam, szándékosan kerültem. Most még kevésbé akartam vele szembenézni, hogy Hayley elmondta a titkát.

Karnyújtásnyira voltam a hűtőtől amikor rossz érzésem lett. Nem tudom, hogy érzi meg az ember ha nézik de elég megbízható jel. Hátranéztem és Luke állt pár lépésnyire tőlem. Ijedtemben felsikkatnottam egy kicsit, de a szám elé kaptam a kezem. Ő meg elkezdett röhögni.







/Folytatás!!/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése